A 2014-es Európai parlamenti választás biztos nyertese volt a Fidesz, így a választás legfontosabb eredménye az, hogy kiderültek a baloldali ellenzéken belüli erőviszonyok, melyek komolyan befolyásolhatják a baloldal jövőjét rövid (helyhatósági választások) és hosszútávon (2018-as OGY választások) is. A Jobbik kikerült a szélárnyékból, és a kémbotrány rossz kezelése a párt részéről meg is látszik az eredményükben, mely annak ellenére, hogy a Jobbik lett a második legerősebb párt a választási eredmények szerint, valójában jelentős visszaesést okozott a pártnak április 6-ához képest.
Az EP választás hagyományosan nem az európai, hanem belpolitikai témákról szól, illetve jellemzője az alacsony részvétel (idén rekord alacsony, 28,92%) és a választók kísérletezési kedve. Ezek (mint adott esetben torzító tényezők) tükrében érdemes elemezni az egyes pártok teljesítményét, jelenét és jövőjét.
A Fidesz jól kalkulált azzal, hogy az Országgyűlési választások után 7 héttel jelentős lesz a győzteshez húzás jelensége, illetve sikeresen aktivált botrányokat mind a második helyre feljövő Jobbik (Kovács Béla kémbotránya, Pásztor István leköpése), mind az amúgy is gyenge MSZP ellen (Molnár Zsolt ügy). Előbbivel a Jobbik arányaiban jelentőset gyengült listás szavazati arányában (20,30%-ról 14,68%-ra) az OGY választásokhoz képest, amiből a Fidesz tudott profitálni (45,04%-ról 51,49%-ra), utóbbival sikerült az MSZP-t tovább forgácsolni, melyben a DK és az Együtt-Pm is közrejátszott, s aminek hatására a baloldali blokk immár három kis-közép pártot tartalmaz, nem egy nagy-közép pártot és két kicsit.
Ennek nyilvánvaló hatása az, hogy az őszi helyhatósági választásokra való készülődésben az MSZP elveszítette irányító szerepét, és tekintettel a Budapesti eredményekre (ahol a DK és az Együtt szinte azonos arányban szerzett második helyeket, míg az MSZP 4. helyre szorult) a főpolgármester-jelölt személye a baloldalon nagy kérdéssé vált (tehát gyakorlatilag biztos, hogy nem Horváth Csaba lesz az.) Hosszabb távon az MSZP megállíthatatlan zsugorodása figyelhető meg, melyet elnöke Mesterházy Attila személye katalizálni látszik (ennek jele a két szinte láthatatlan kampány, és a stratégiai hibák sorozata.) Egy sorozatos kudarcokat élő párt vezetését ambicionáló új jelölt hiánya miatt, Mesterházy leváltása ugyanakkor nem látszik reális forgatókönyvnek, ami a negatív spirálba került MSZP-nek semmiképpen sem segít a megújulásban, és az új irányok felkutatásában. Ezzel együtt ha mégis a másik forgatókönyv valósulna meg, és változás következne be az elnökségben, úgy az MSZP szintén nem járna jól. Ebben az esetben ugyanis az elnökség és a frakció (melyben jórészt, de nem kizárólag Mesterházy lekötelezettjei ülnek) akár el is válhat egymástól, ami frakciószakadáshoz is vezethet. Ez a forgatókönyv végképp felőrölné az MSZP-t, mely amúgy is két tábor vetélkedésének (rendpárti – baloldali) színhelye az utóbbi időben, és még az is elképzelhető, hogy a párt egy részét sikerül Gyurcsánynak a DK-ba olvasztania (tekintettel arra, hogy az EP választási eredmények tükrében erre még jogalapjai is lehet, mivel az MSZP jócskán felülreprezentált a DK-hoz képest, akinek már egy képviselő átcsábítása is elegendő lenne a hőn áhított frakció alakításhoz.)
A választási rendszer miatt ugyanakkor a baloldalnak akkor lehet csak esélye legyőzni a Fideszt 2018-ban, ha képes lesz egy politikai szereplő kiemelkedni, és maga mögé állítani, megújítani a hitelességi válságba került baloldalt. Ez a szereplő ma még nem látszik, hogy ki lehetne. Képességei szerint Gyurcsány Ferenc alkalmas lenne a feladatra, ugyanakkor egyrészt az imént említett hitelességi válság nagyrészt az ő közreműködésével alakult ki, másrészt, bár a DK nagyon jól szerepelt az EP választásokon (9,76%) valószínűleg nincs növekedési potenciál a pártban, lévén, hogy Gyurcsány tulajdonképpen a legszélesebb körben elutasított politikus Magyarországon. A jó eredmény elérésében egyébként nagy szerepe volt annak a tényezőnek is, hogy az alacsony részvételi arány kedvezett a DK-nak, mivel ilyen körülmények között az ő fegyelmezett, és aktív szavazó bázisuk jelentős erőt tudott felmutatni.
Ezzel szemben az Együtt-Pm-ben lehet növekedési potenciál, a karizmatikus személy ugyanakkor, aki köré egy sikeres baloldalt fel lehetne építeni itt nagyon hiányzik. Az EP választás tanulsága pedig az, az Együtt-Pm számára, hogy az Összefogásba való előnytelen belépéssel a párt többet veszített, mint nyert, és az önálló építkezésnek van és lehet is létjogosultsága. Ezt támasztja alá az is, hogy arányaiban a baloldali ellenzék pártjainak listái az EP választáson összeadva 2,23%-al magasabb arányt értek el, mint az Országgyűlési választásokon Összefogásként együttesen.[1] Mivel az Együtt-Pm leginkább Budapesten erős (ők lettek a legtöbb, 11 kerületben a másodikak) ezért a főpolgármester választással kapcsolatban komoly fegyver került Bajnaiék kezébe, ami akár azt is eredményezheti (tekintettel a DK nyitottságára a kérdésben), hogy az Együtt-Pm jelöltje lehet a közös baloldali jelölt, valamilyen a DK-val kötendő politikai alku eredményeként.
Ezzel kapcsolatban korábban olyan ötletek is felmerültek, hogy esetleg az LMP jelöltje mögé állna be az MSZP (melyet az LMP elutasított, tekintve, hogy létezésének feltétele a többi baloldali párttól való külön mozgás), ugyanakkor az LMP-nek továbbra sem sikerült kitörnie a kispárti szerepből, mely a párt vidéki szervezetlenségéből fakad, s melynek leküzdése a következő négy év legfontosabb feladata az LMP számára. Jelenleg az LMP különutassága az a tényező mely vonzó a választók számára, ugyanakkor a politikai centrumban való lavírozás billegő 5%-os eredményeket hoz csak a pártnak. Hosszabb távon elképzelhető, hogy az Együtt-Pm és az LMP közeledik majd egymáshoz, amennyiben előbbi úgy dönt, hogy a korszakváltás üzenetét narratívává erősítve eltávolodik az elhasználódott politikusokat felsorakoztató pártoktól, és olyan szabad vegyértékeket alakít ki, ami az LMP számára is vállalható, ezzel egy stabil balközép együttműködést hozva létre. Ez a formáció adott esetben, a Fidesz – valamilyen politikai kataklizma által okozott, vagy tartósan elégedetlenséget hozó kormányzása miatt kialakuló – jelentős gyengülése esetén a medián szavazóknak válaszható alternatívát biztosít.
Végezetül röviden kitérve a Jobbikra elmondható, hogy a nemzeti radikális párt kikerült a szélárnyékból, vagyis a Fidesz most már valódi ellenfélként kezeli, és ennek megfelelően professzionálisan tálalt botrányokat is felszínre hozott a Jobbikkal kapcsolatban az EP választási kampány (kémügy, köpködés.) Ezeket a párt vezetése amatőr módon kezelte (Kovács Béla elfutása, Morvai-Gaudi kiállás), ami komoly károkat okozott a párt támogatottságának (20,30%-ról 14,68%-ra amortizálva azt.) Ennek jelentősége meglátszik a párt teljesítményén, mely a látszólagos erősödés (második helyezés az EP választáson) ellenére, amint fentebb látszik, valójában gyengült április 6-a óta. Ebben ugyanakkor benne van a nemzeti radikális szavazók kisebb aktivitása is az EP választással kapcsolatban. A gyengülés különösen érdekes viszont annak tekintetében, hogy a baloldali pártok és média feloldották a bojkottot a Jobbik ellen, aki élni is tudott a lehetőséggel (6 párti vita), ugyanakkor azt nem tudta szavazatokra váltani. A Jobbik számára tehát a legnagyobb kihívás az lesz a következő négy évben, hogy hogyan tudja a súlyának megfelelő módon kezelni a párt körül kirobbanó esetleges botrányokat, és hogyan tudja az ehhez nélkülözhetetlen politikai professzionalizmust kifejleszteni, mely nélkül a hosszú távú erősödést (immár a karanténon kívül) felőrölhetik az esetleges botrányok.
[1] EP összeadva: 27,9% (10,92%+9,76%+7,22%); OGY-n az Összefogásnak: 25,67%