Turóczi Péter cikkei

Turóczi Péter politológus vagyok, és írok arról, amit összeolvasok. E-mail: turoczip@gmail.com

Friss topikok

Címkék

Elemzés a 2014-es magyarországi Európai parlamenti választásokról, és az eredmények következményeiről a magyar pártrendszerre nézve

2014.05.26. 12:04 turoczikkek

A 2014-es Európai parlamenti választás biztos nyertese volt a Fidesz, így a választás legfontosabb eredménye az, hogy kiderültek a baloldali ellenzéken belüli erőviszonyok, melyek komolyan befolyásolhatják a baloldal jövőjét rövid (helyhatósági választások) és hosszútávon (2018-as OGY választások) is. A Jobbik kikerült a szélárnyékból, és a kémbotrány rossz kezelése a párt részéről meg is látszik az eredményükben, mely annak ellenére, hogy a Jobbik lett a második legerősebb párt a választási eredmények szerint, valójában jelentős visszaesést okozott a pártnak április 6-ához képest.

 

            Az EP választás hagyományosan nem az európai, hanem belpolitikai témákról szól, illetve jellemzője az alacsony részvétel (idén rekord alacsony, 28,92%) és a választók kísérletezési kedve. Ezek (mint adott esetben torzító tényezők) tükrében érdemes elemezni az egyes pártok teljesítményét, jelenét és jövőjét.

            A Fidesz jól kalkulált azzal, hogy az Országgyűlési választások után 7 héttel jelentős lesz a győzteshez húzás jelensége, illetve sikeresen aktivált botrányokat mind a második helyre feljövő Jobbik (Kovács Béla kémbotránya, Pásztor István leköpése), mind az amúgy is gyenge MSZP ellen (Molnár Zsolt ügy). Előbbivel a Jobbik arányaiban jelentőset gyengült listás szavazati arányában (20,30%-ról 14,68%-ra) az OGY választásokhoz képest, amiből a Fidesz tudott profitálni (45,04%-ról 51,49%-ra), utóbbival sikerült az MSZP-t tovább forgácsolni, melyben a DK és az Együtt-Pm is közrejátszott, s aminek hatására a baloldali blokk immár három kis-közép pártot tartalmaz, nem egy nagy-közép pártot és két kicsit.

            Ennek nyilvánvaló hatása az, hogy az őszi helyhatósági választásokra való készülődésben az MSZP elveszítette irányító szerepét, és tekintettel a Budapesti eredményekre (ahol a DK és az Együtt szinte azonos arányban szerzett második helyeket, míg az MSZP 4. helyre szorult) a főpolgármester-jelölt személye a baloldalon nagy kérdéssé vált (tehát gyakorlatilag biztos, hogy nem Horváth Csaba lesz az.) Hosszabb távon az MSZP megállíthatatlan zsugorodása figyelhető meg, melyet elnöke Mesterházy Attila személye katalizálni látszik (ennek jele a két szinte láthatatlan kampány, és a stratégiai hibák sorozata.) Egy sorozatos kudarcokat élő párt vezetését ambicionáló új jelölt hiánya miatt, Mesterházy leváltása ugyanakkor nem látszik reális forgatókönyvnek, ami a negatív spirálba került MSZP-nek semmiképpen sem segít a megújulásban, és az új irányok felkutatásában. Ezzel együtt ha mégis a másik forgatókönyv valósulna meg, és változás következne be az elnökségben, úgy az MSZP szintén nem járna jól. Ebben az esetben ugyanis az elnökség és a frakció (melyben jórészt, de nem kizárólag Mesterházy lekötelezettjei ülnek) akár el is válhat egymástól, ami frakciószakadáshoz is vezethet. Ez a forgatókönyv végképp felőrölné az MSZP-t, mely amúgy is két tábor vetélkedésének (rendpárti – baloldali) színhelye az utóbbi időben, és még az is elképzelhető, hogy a párt egy részét sikerül Gyurcsánynak a DK-ba olvasztania (tekintettel arra, hogy az EP választási eredmények tükrében erre még jogalapjai is lehet, mivel az MSZP jócskán felülreprezentált a DK-hoz képest, akinek már egy képviselő átcsábítása is elegendő lenne a hőn áhított frakció alakításhoz.)

            A választási rendszer miatt ugyanakkor a baloldalnak akkor lehet csak esélye legyőzni a Fideszt 2018-ban, ha képes lesz egy politikai szereplő kiemelkedni, és maga mögé állítani, megújítani a hitelességi válságba került baloldalt. Ez a szereplő ma még nem látszik, hogy ki lehetne. Képességei szerint Gyurcsány Ferenc alkalmas lenne a feladatra, ugyanakkor egyrészt az imént említett hitelességi válság nagyrészt az ő közreműködésével alakult ki, másrészt, bár a DK nagyon jól szerepelt az EP választásokon (9,76%) valószínűleg nincs növekedési potenciál a pártban, lévén, hogy Gyurcsány tulajdonképpen a legszélesebb körben elutasított politikus Magyarországon. A jó eredmény elérésében egyébként nagy szerepe volt annak a tényezőnek is, hogy az alacsony részvételi arány kedvezett a DK-nak, mivel ilyen körülmények között az ő fegyelmezett, és aktív szavazó bázisuk jelentős erőt tudott felmutatni.

            Ezzel szemben az Együtt-Pm-ben lehet növekedési potenciál, a karizmatikus személy ugyanakkor, aki köré egy sikeres baloldalt fel lehetne építeni itt nagyon hiányzik. Az EP választás tanulsága pedig az, az Együtt-Pm számára, hogy az Összefogásba való előnytelen belépéssel a párt többet veszített, mint nyert, és az önálló építkezésnek van és lehet is létjogosultsága. Ezt támasztja alá az is, hogy arányaiban a baloldali ellenzék pártjainak listái az EP választáson összeadva 2,23%-al magasabb arányt értek el, mint az Országgyűlési választásokon Összefogásként együttesen.[1] Mivel az Együtt-Pm leginkább Budapesten erős (ők lettek a legtöbb, 11 kerületben a másodikak) ezért a főpolgármester választással kapcsolatban komoly fegyver került Bajnaiék kezébe, ami akár azt is eredményezheti (tekintettel a DK nyitottságára a kérdésben), hogy az Együtt-Pm jelöltje lehet a közös baloldali jelölt, valamilyen a DK-val kötendő politikai alku eredményeként.

            Ezzel kapcsolatban korábban olyan ötletek is felmerültek, hogy esetleg az LMP jelöltje mögé állna be az MSZP (melyet az LMP elutasított, tekintve, hogy létezésének feltétele a többi baloldali párttól való külön mozgás), ugyanakkor az LMP-nek továbbra sem sikerült kitörnie a kispárti szerepből, mely a párt vidéki szervezetlenségéből fakad, s melynek leküzdése a következő négy év legfontosabb feladata az LMP számára. Jelenleg az LMP különutassága az a tényező mely vonzó a választók számára, ugyanakkor a politikai centrumban való lavírozás billegő 5%-os eredményeket hoz csak a pártnak. Hosszabb távon elképzelhető, hogy az Együtt-Pm és az LMP közeledik majd egymáshoz, amennyiben előbbi úgy dönt, hogy a korszakváltás üzenetét narratívává erősítve eltávolodik az elhasználódott politikusokat felsorakoztató pártoktól, és olyan szabad vegyértékeket alakít ki, ami az LMP számára is vállalható, ezzel egy stabil balközép együttműködést hozva létre. Ez a formáció adott esetben, a Fidesz – valamilyen politikai kataklizma által okozott, vagy tartósan elégedetlenséget hozó kormányzása miatt kialakuló – jelentős gyengülése esetén a medián szavazóknak válaszható alternatívát biztosít.

            Végezetül röviden kitérve a Jobbikra elmondható, hogy a nemzeti radikális párt kikerült a szélárnyékból, vagyis a Fidesz most már valódi ellenfélként kezeli, és ennek megfelelően professzionálisan tálalt botrányokat is felszínre hozott a Jobbikkal kapcsolatban az EP választási kampány (kémügy, köpködés.) Ezeket a párt vezetése amatőr módon kezelte (Kovács Béla elfutása, Morvai-Gaudi kiállás), ami komoly károkat okozott a párt támogatottságának (20,30%-ról 14,68%-ra amortizálva azt.) Ennek jelentősége meglátszik a párt teljesítményén, mely a látszólagos erősödés (második helyezés az EP választáson) ellenére, amint fentebb látszik, valójában gyengült április 6-a óta. Ebben ugyanakkor benne van a nemzeti radikális szavazók kisebb aktivitása is az EP választással kapcsolatban. A gyengülés különösen érdekes viszont annak tekintetében, hogy a baloldali pártok és média feloldották a bojkottot a Jobbik ellen, aki élni is tudott a lehetőséggel (6 párti vita), ugyanakkor azt nem tudta szavazatokra váltani. A Jobbik számára tehát a legnagyobb kihívás az lesz a következő négy évben, hogy hogyan tudja a súlyának megfelelő módon kezelni a párt körül kirobbanó esetleges botrányokat, és hogyan tudja az ehhez nélkülözhetetlen politikai professzionalizmust kifejleszteni, mely nélkül a hosszú távú erősödést (immár a karanténon kívül) felőrölhetik az esetleges botrányok.

 

[1] EP összeadva: 27,9% (10,92%+9,76%+7,22%); OGY-n az Összefogásnak: 25,67%

A gazdaság egy uszoda példáján

2013.04.16. 13:16 turoczikkek

Nem rég úszás közben jutott eszembe a következő kis érdekes analógia. Nem tudományos cikk, nincs semmiféle célom vele, csak tetszett, ezért leírtam, és most megosztom itt a blogomon. Íme:

Képzeljük el, hogy a gazdaság olyan, mint egy uszoda, ahol úszás edzéseket tartanak. Egy medence van, ami egy ország teljes piacát jelképezi. A medence sávokra van osztva, amelyek az egyes részpiacokat jelentik.

            Egy kezdeti állapotban, ha demokráciáról beszélünk a medence üres, az óra még nem kezdődött el. Ebben a kiinduló helyzetben kizárólag az edző van az uszodában, ő jelképezi az államot. Az államnak érdeke, hogy a medencében ússzanak, méghozzá a lehető legtöbben, hiszen ha nem működik a gazdaság, akkor magára az államra sincs szükség. Az állam tehát megteremti a lehetőségét annak, hogy cégek lépjenek be a piacára, ahogyan az edző órát hirdet meg, amire például diákok jelentkeznek.

            A diákok sokfélék, az először érkezők olyanok, mint a vállalkozók, akik belevágnak valamibe, így ebben a kezdeti állapotban szabadon válogathatnak a sávok, a részpiacok között, és nyilván azt választják, ahol még nem úszik senki, vagyis piaci réseket keresnek. A vállalkozók tehát elkezdenek működni, a profitot szimbolizálja az adott idő alatt megtett hosszok száma. Mivel minden rész piacon csak egy szereplő van, a vállalkozók nincsenek rákényszerítve, hogy az erejükből kitelő leggyorsabb sebességgel ússzanak, hiszen csak ők maguk vannak, monopol a piac. Később azonban újabb szereplők érkeznek, így minden rész piacon elkezd több szereplő tevékenykedni. Amíg csak 2-3 szereplő van, addig ők meg tudnak egyezni abban, hogy párhuzamosan úsznak egymással, így nem versenyeznek a másikkal tulajdonképpen, hanem egyfajta kartellezéssel felosztják egymás között a maguk részpiacát. Ebben az esetben a piac oligopol lesz, a verseny intenzitása szinte alig nő. Idővel azonban már annyian érkeznek, hogy azt nem lehet már összehangolni, így a szereplők kénytelenné válnak versenyezni egymással, és a versenyszellem az összes szereplőt jobb teljesítményre ösztönzi automatikusan, hiszen senki sem szereti ha folyton megelőzik és ellehetetlenítik az úszását, vagyis a vállalatának fejlődési lehetőségeit. A verseny piac tisztító hatása megjelenik példánkban is, hisz aki képtelen úszni már a nagy tömegben, túl lassú, vagy nem elég jó úszó, az feladja és elhagyja az uszodát, vagyis lefordítva csődbe megy, és kiesik a gazdasági szereplők közül. Emellett szükségszerűen változik, hogy éppen ki a piacvezető, hiszen egy-egy innovációval a cégek megelőzhetik egymást, az azonban jól látszik, hogy valaki minél régebb óta van egy piacon (vagyis minél régebb óta úszik már) annál nagyobb esélye van arra, hogy piacvezető legyen, hiszen a tapasztalatok és a helyismeret hatalmas előnyökhöz juttatja. Kezdőként piacvezetővé válni csak valami nagy és saját fejlesztésű innovációval lehet, tehát az úszásnál maradva például egy új, hatékonyabb úszásnem vagy mód kitalálásával lehet az ember több éves úszásra idomult izomzat nélkül a leggyorsabb.

            Ez a kiegyenlített verseny azonban nem a végső állapot, hiszen egy jó idő múlva megjelennek a versenyúszók, akik a multinacionális vállalatokat jelképezik, és egész piacokat tarolnak le a jobb képességeikkel és versenyképességükkel. Éppen emiatt az egy piacon már versenyző szereplők, vagyis az egy sávon úszók, igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy ez a piac már telített, így szándékosan úgy úsznak, hogy az egy külső szemlélő számára úgy tűnjön, mintha már mozdulni sem lenne hely az adott szakaszon. Ez érdeke minden szereplőnek, ezért informálisan mind összehangolják cselekvésüket annak érdekében, hogy ne tarolják le a piacukat, és csak az ismerős, velük egy súlycsoportban lévő társaikkal kelljen versenyezniük. A multik nyilvánvalóan körülnéznek egy ország piacán mielőtt belépnek, hogy melyik az a terület, ahová be lehet lépni, ahol olyan rés van, amit könnyen és hatékonyan tudnak megszerezni maguknak. A versenyúszóknak tehát kell hely, hogy a saját tempójukban és úszásnemükben tudjanak úszni, ha ezt a körülmények nem teszik lehetővé, keresnek egy másik uszodát. Így tehát azon a részpiacon, ahol a szereplők nem tudják hihetően a telítettség és a hatékonyság látszatát kelteni megjelennek a multik, akik ezerszeres képességekkel rendelkeznek, és letarolják a piacot. Ugyanígy az uszodában az ilyen sávon úszó korábbi diákok (akik nem bírják a folyamatos fröcskölést, és óriás hullámokat) vagy átmennek egy másik sávra, ahol nincsenek versenyúszók (vagyis valami egész másba vág bele a cég, mint amit addig csinált), vagy elhagyják az uszodát (vagyis csődbe mennek.) A letarolás által keltett hullámok más részpiacokra is átterjedhetnek, ezek egy-egy egymásra épülő szektorban okozhatnak válságokat a kisebbek számára.

            A fent leírt két úszó csoporton kívül van még két úszó csoport akiről beszélnünk kell. Az egyik ilyen csoport azoké, akik valójában nem is akarnak úszni, csak valamiért ott kell lenniük, így az időt nem úszással, hanem a medence végében lógással töltik. Az ilyen úszók olyanok, mint a gazdaságban a pénzmosásra használt cégek. Nincs valódi termelő feladatuk, a céljuk pusztán annyi, hogy ott legyenek, és az edző lássa, hogy ott vannak. A másik csoport azoké, akik valójában más edző órájára járnak, de bekéredzkednek, mert ez az időpont jobb nekik, (a másiknál pedig adott esetben alacsonyabb az órák ára.) Fölöttük az edzőnek (vagyis az államnak) nincsenek szankcionáló eszközei, ha nem követnek el vétséget, maximum annyi, hogy legközelebb nem engedi be őket, ha nem neki fizetik ki az óra árát. Ez a csoport a gazdaság tekintetében az off-shore cégeknek felel meg, akik egy alacsony adót szedő országban vannak bejegyezve, de nem ott versenyeznek, hanem egy másik ország piacán, ahol ők, mint külső szereplők potyautasként viselkedhetnek.

            Most, hogy megismertük a szereplőket vessünk egy pillantást a gazdaságunkra az állam szempontjából. Ahogyan azt már fentebb leírtuk az államnak elementáris érdeke az, hogy legyenek gazdasági szereplők a piacain, ahogyan az edzőnek, hogy legyenek olyanok, akik járnak az órájára. A résztvevők fizetnek az edzőnek azért, hogy úszhassanak az uszodában, vagyis az állam adót szed a gazdasági szereplőktől, amiből fenntartja saját magát és az országot, vagyis az uszodát is. Ezért cserébe a szereplők kapnak bizonyos transzfereket, például öltöző szekrényt, ahol ott hagyhatják a dolgaikat, ameddig úsznak, vagyis az állam igyekszik zökkenőmentessé tenni a gazdasági cselekvők ténykedését, legalábbis alapvető szinten. Ezen kívül az állam, vagyis az edző természetesen nem bánik minden diákkal, céggel egyformán. Vannak kedvencei, saját kineveltjei, akikre több figyelmet fordít. Az edző, vagyis az állam tehát a számára fontos vállalatokat támogatja, például a multik által letarolt piacon segít nekik érvényesülni, például úgy, hogy megvédi őket a csődtől. A példánknál maradva ez annyit tesz, hogy az edző deszkát, vagy tenyérellenállást ad a nehezen boldoguló, kevésbé jó képességű, de számára fontos diákoknak, akik így bírják a versenyt a versenyúszókkal is. Vagyis a gazdaság nyelvére lefordítva az állam az infant industry politikáját követi, így megvédi a hazai vállalatát, ameddig az még nem elég erős, hogy később majd önállóan is meg tudja állni a helyét.

            Emellett az állam szabályozza is a gazdaságot. Ahogyan az uszodában csak zseb nélküli úszónadrágban és úszósapkában lehet úszni, úgy a gazdaságban is van számtalan szabály, amit az állam hoz, törvények formájában, annak érdekében, hogy a szereplők ne lépjék át az állam által felállított kereteket. Ez arra is lehetőséget ad, hogy az állam a saját maga által preferált vállalatok számára kedvezően alakítsa ki az uniformizált szabályokat, amely így azokat segíti, míg más versenytársakat gátol a hatékony növekedésben. Az úszásnál maradva, például, ha az edző kedvencei mind rövid hajúak, vagy kopaszok, akkor őket egy fejre simuló úszósapka áramvonalasabbá tesz, míg az egyébként szintén a szabály hatálya alá eső hosszú hajúakat rengeteg igazgatásra és kényszermegállásra kényszeríti a túl kicsi úszósapka, ami miatt versenyhátrányba kerülnek. Ezáltal az állam direkt közbeavatkozás nélkül is alakíthat a versenyen, ami adott esetben indokolt is lehet. De a fent leírton kívül még számtalan célja lehet egy-egy intézkedéssel az államnak, az ilyesfajta lépéseket nevezzük gazdaságpolitikának.

            Az edző, vagyis az állam rendezhet úszóversenyt is, amin nyilvánvalóan csak a multik fognak tudni elindulni jó eséllyel, ám ezzel az állam kiválaszthatja közülük a legjobbat, akivel stratégiailag együttműködik, vagyis az olyan cégeket, akik olyan beruházásokat hoznak, amik az országnak érdekében állnak. Ennek ellenszolgáltatásaként az állam kiemelten segíti még versenyképesebbé lenni az adott multit, a többieket pedig lenyomja, hogy csak a saját preferáltjai uralják a piacot. Az úszóverseny ilyen módon az állami beruházásokat is szimbolizálja.

            Amennyiben az államot eddig kormánynak tekintettük, úgy van még egy szereplő, aki alakítja a gazdaságot. Az edző mellett ugyanis egy úszómester is felügyeli a rendet az uszodában, vagyis a jegybank is beavatkozhat finomabb módszerekkel a gazdaságba. A példánknál maradva a víz milyenségének felügyelése az úszómester feladata, ő felelős annak tisztaságáért, hőfokáért és ő szedi ki belőle a nem kívánt tárgyakat. A jegybank ugyanezt csinálja amikor a pénzmennyiséget, és az inflációt szabályozza a gazdaságban, a monetáris politika segítségével. Az úszómester tehát változtatgathatja a víz hőfokát, ami ha túl hideg kevesen maradnak benne, míg ha jó meleg, akkor sok ember fog úszni a medencében. A jegybank tehát az alapkamat állítgatásával befolyásolja a vállalatok beruházási kedvét, és ezzel közvetve a nemzeti valuta árfolyamát. Ugyanígy tesz az infláció esetében is, vagyis ha koszolódik a víz, akkor klórozza azt (pénzt von ki a gazdaságból), ha pedig már túl klóros, akkor hígítja (vagyis pénzt pumpál a gazdaságba) az úszómester a rendelkezésére álló tartalékaiból, hogy a céljainak leginkább megfelelő legyen a gazdasági klíma.

            Míg azonban a jegybank, vagyis az úszómester, csak kicsiket változtatgat, addig egy esetleges válság óriásiakat változtathat a gazdaság milyenségén. Vagyis például, ha sok ember elkezd ugrálni a vízbe, akkor a hullámok a többieket is képtelenné teszik az úszásra, így tulajdonképpen csak nagyon kevesen lesznek képesek megmaradni a helyükön. Ilyenkor mind az edző, mind az úszómester dolga az, hogy közösen megfékezzék az ugrálást, és ha addig nem volt megtiltva, akkor azután megtiltsák. Erre tetszőleges módszereket alkalmazhatnak, ezt hívjuk válságkezelésnek.

          Az esszé elején kikötöttük, hogy a hasonlat demokráciában érvényes csak, de hogyan működik akkor mindez egy diktatúrában? Nos, ha az alaphelyzet az uszodával ugyanaz, akkor a diktatúrában az edző eltörli a szabad belépést az uszodába, és csak a saját gyerekeit igyekszik megtanítani úszni. Mivel azonban a saját gyerekei, ezért az edző mindent megad nekik, vagyis úszhatnak deszkával, vagy keresztbe, vagy ahogyan csak akarnak, és akármit akármilyen mértékben igénybe vehetnek. Ennek az lesz a következménye, hogy a gyerekek nem tanulnak meg rendesen úszni, csak kutyaúszásban, mert tudják, hogy ha baj van az edző dob nekik mentőövet. Ebben az esetben a diktatórikus rezsim állami vállalatai piacilag életképtelenek lesznek, és a puha költségvetési korlát miatt nem is kényszeríti rá őket semmi arra, hogy jobban igyekezzenek. Mivel az edző mindent saját elkényeztetett gyerekeinek kíván juttatni, így az úszásra senki másnak nem lesz lehetősége, ami nem más, mint a hiánygazdaság.

Kis összefoglaló a dollárkötvény kibocsátásról

2013.02.20. 21:23 turoczikkek

Magyarország 2013. február 12-én összesen 3,25 milliárd dollárnyi (2,5 milliárd eurónyi) értékben bocsátott ki devizakötvényt. Ötéves lejárattal 1,25, tízévessel pedig 2 milliárd dollárnyit. Sajtóértesülések szerint a jegyzési ajánlatok a kibocsátott összeg közel négyszeresét tették ki (12 milliárd dollár felett állt meg az ajánlati könyv.) Bár az összeg nagyon jelentős, nem ez volt minden idők legnagyobb egynapi forrásbevonása hazánkban, 2011 márciusában ugyanis egy nap alatt 3,75 milliárd dollárnyi forrást vont be a magyar állam két kötvény kibocsátásával, amely – az IMF-től 2008 őszén kapott közel 5 milliárd eurós hitelnyújtást leszámítva - minden idők legnagyobb egynapi forrásbevonása volt.

            Ennek ellenére az összeg annyira jelentős mennyiségű, hogy az ÁKK ezzel több, mint a felét teljesítette az egész évre tervezett devizaalapú forrásbevonásának, és az is elképzelhető, hogy a jövő tavaszi választásokig már nem is jelenik meg újra a nemzetközi tőkepiacokon. Ez köszönhető egyrészt az állam nagy mennyiségű deviza betétjének a jegybankban, másrészt annak, hogy a PEMÁK iránti érdeklődés várakozáson felüli volt, és várhatóan az is fog maradni. Ez a magyar gazdaságpolitikának egyszerre adhat nyugalmat, és egyúttal bátorítást is, hogy az út, amin jár mégsem annyira rossz, mint azt sokszor hallani lehet.

Bár a forrásbevonás átmenetileg növeli Magyarország GDP arányos államadósságát, tudható, hogy az évközi törlesztések miatt ez a devizaadósság még az idén kipörög a gazdaságból. Emellett jó hír, hogy a magyar CDS felár is csökkent a kötvénykibocsátás hatására, ami azért fontos, mert ez a mutató a kötvénykibocsátások árazása során az egyik leginkább meghatározó „költségelem.” Emiatt az NGM abban bízik, hogy a mostani sikeres kibocsátás után a másodpiaci hozamok leesnek, azaz egy újabb kibocsátás (rábocsátás) esetén még kedvezőbb lehet a hozam, ahogy az 2011 tavaszán is történt. Ezen kívül a kibocsátások enyhítik a kényszert, hogy az adósságkezelő a forintalapú állampapírpiacról szerezzen be forrásokat, így az adósságfinanszírozási összkép kifejezetten jól alakul. A kormány várhatóan ezt úgy fogja interpretálni, hogy a piac elfogadja a magyar gazdaságpolitikát, ez pedig azt is jelentheti akár, hogy ha adott esetben Matolcsy Györgyöt nevezi ki a miniszterelnök a jegybank élére, a piac meg tud barátkozni a döntéssel.

A sikeres devizakötvény kibocsátás okai egyébként abban keresendők, hogy a befektetők meglehetősen vonzónak találják a többi közép- és kelet-európai gazdaságénál magasabb hozamot ígérő adósságpiaci eszközöket, amilyen a magyar kötvény is, illetve abban, hogy az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos nemzetközi tőkepiaci érzékenység az utóbbi időben jelentősen gyengült. Emellett az is közrejátszhatott, hogy a befektetők ma már inkább támaszkodnak saját szakértőik „minősítéseire”, mint a hitelminősítők osztályzatára, ami Magyarország további adósság finanszírozása szempontjából kifejezetten pozitív fejleményt jelent.

Új év, új helyzet

2013.01.07. 12:47 turoczikkek

2013 eljöttével megkezdődött a kampány. A kormány költség-haszon elemzést végzett, és ejtette az olyan témákat, melyek további erőltetése nagyobb politikai költséggel jár, mint haszonnal. Ez eddig a választási regisztráció és a keretszámrendszer kormánypárti koncepciójának elengedését jelentette. Az ellenzéknek újra kell gondolnia stratégiáját, amit nem könnyít meg az a tény, hogy a választási eljárási törvény jelentős részét megsemmisítette az Alkotmánybíróság, így egyelőre a kampány stratégia megtervezése is csúszni kényszerül.

 

            Sokat írtunk arról, hogy a regisztráció intézménye nagy mértékben meg fogja változtatni a pártok kampánystratégiáját. A rendszerben azonban szinte semmi sem állandó, ami ma biztosnak tűnik, holnapra felülírja a folyton változó politikai racionalitás. Regisztráció tehát nem lesz, legalábbis 2014-ben nem. Habár úgy tűnik ezzel a kormány elveszít, egy a saját győzelmét biztosító tényezőt, ha jobban megnézzük, talán még nyerhet is vele valamit, a támogatottságának további csökkenésén kívül is.

            Egyrészt kivesz egy fontos fegyvert az ellenzék kezéből, mivel a demokrácia lerombolásának illusztrálására a baloldali pártok előszeretettel használták a regisztráció intézményét. A demokrácia leépítésének kommunikációját tovább nehezíti a jövőben az ellenzék számára két dolog. Elsőként az, hogy Áder Jánost most el kell ismerniük elkötelezett demokratának, aki valóban megtestesíti a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése fölött, hiszen ő kért előzetes normakontrollt a törvénnyel kapcsolatban. Másrészt pedig magának az Alkotmánybíróságnak a tényleges hatalomkorlátozó szerepét, azon belül is Stumpf Istvánnak (aki az ügy elővezetője volt), az első Orbán-kormány miniszterének, elkötelezettségét a jogállamiság fenntartása mellett.

            A másik dolog, ami nyereség lehet a kormány számára nem más, mint hogy a Mesterházy Attila által életre hívott Szövetség a változásért (SZAV) tárgyalásaihoz kidolgozott javaslat egyik alapeleme a regisztráció. Egyrészt az összefogás szükségességének hangsúlyozásakor egyik fő okként jelenik meg a regisztráció, mint a demokrácia egyik alappillérét támadó Európában példátlan intézmény”, másrészt a választási szövetség „világos és ütemezett menetrendjének” két pontja is érinti a regisztrációt (felkészülés a regisztrációs kampányra, regisztrációs kampány.) Ennek folyományaként a kampányban a regisztrációs kampány tapasztalatait használta volna fel a SZAV. Mivel mindez értelmét vesztette a regisztráció kivezetésével, kérdés, hogy mi lesz az az ok, ami miatt nem az MSZP tagozódik be az Együtt 2014-be, hanem saját vezetésével az E14-et csatornázza be egy másik választási együttműködésbe. Ha nem is nagyon, ezzel Mesterházy dominanciája Bajnai fölött gyengült, az ellenzéki bizonytalanság pedig kedvez a kormánynak, az esetleges különindulás pedig még inkább.

            Mindezek mellett az ellenzéki csoportosulások számára nyereség is a regisztráció eltörlése, szervezeti szempontból, hiszen, főleg az LMP számára nehéz lett volna a mozgósítás a regisztrációra. A szakadás határán álló LMP-ben így kikerült egy ütőkártya a Jávor Benedek fémjelezte szárny kezéből, hiszen így időt nyertek. Az összefogás nem sürgős, megvárhatja a párt, hogy hogyan, s mint alakul a baloldali összefogás, és ha tetszik nekik, akár később is beszállhatnak. Schiffer András pozíciója így megerősödhet, és a pártszakadás is elnapolódik.

            A kampány tehát a kormány számára elkezdődött, amiatt, hogy a regisztráció okozta biztonságot most másképpen kell megteremtenie magának. 2013-ban valószínűleg eredményt eredmény hátán szeretne felmutatni a kormány, és a jó benyomás elérése végett kerüli a nagy port kavaró ügyeket, inkább enged bennük (ahogy a keretszámok esetében is tette.) Ezt bizonyítja az év elején tett gesztusok sokasága (rezsi csökkentés, minimálbér emelés), melyek egyfajta felütésként nyitják meg a stratégiai partnerségi szerződésekkel és szalagátvágásokkal teletűzdelt idei évet.

            Az ellenzék számára a kampány későbbre tolódott, mivel nincs szükség a regisztrációra való mozgósításra. Egyfelől tehát időt nyertek, ugyanakkor, mivel még nincsenek letisztázva a kampányszabályok kénytelenek is várni, hiszen nem lehet stratégiát létrehozni anélkül, hogy tudnák mit, hogyan lehet és kell kialakítani. Ennek törvénybe iktatását a kormány várhatóan nem sieti majd el, így akár még fél évig is eltarthat, mire a kampányszabályok véglegesítése megtörténik. Addig megegyezhetnek a szakpolitikai kérdésekben, ha a hatalmi harcok nem újulnak ki.

Politikai erőtér – 2012 ősz

2012.10.26. 11:06 turoczikkek

2012 őszén a politikai erőtér mozgásba lendült, elsősorban azért, mert a választási regisztráció intézményének bevezetése miatt, a korábbi ciklusoktól eltérő módon, a kampány gyakorlatilag már most, de 2013-tól biztosan megkezdődik. A kormánypártok nyár eleje óta tartó kommunikációs stratégiája egy új, eredményekben gazdag 2013-as évet készít elő, mely egyértelműen a választók a kormányhoz való viszonyulásának kedvező irányú befolyásolását tűzte ki célul. A baloldali ellenzéki pártok az együtt, vagy külön problematikájában őrlődnek, mely kérdésnek a parlamenten kívüli ellenzék is részese, ám ahhoz, hogy a választáson eredményes lehessen a baloldal, 2013-ra ennek már eldöntött kérdésnek kell lennie. A Jobbik látszólag tétlen attitűdje egyrészt jól körülhatárolható bázisának, másrészt belső megosztottságának köszönhető.

 

A politikai erőtér mozgolódni kezdett 2012 nyarának végétől, mégpedig azért, mert a kampány már idén ősszel elkezdődött. Ennek két oka van. Az egyik az előzetes regisztráció intézményének bevezetése, a másik az új választási rendszer. Kezdjük az előbbivel. Mivel a regisztráció lényege az, hogy csak a regisztrált állampolgárok voksolhatnak a választáson, és a törvény értelmében a regisztráció a választást két héttel megelőzően lezárul, ezért gyanítható, hogy azoknak az embereknek, akiknek lehetőségük lesz szavazni már fix elképzelésük is lesz arról, hogy kit fognak támogatni. Ez azt eredményezi, hogy a választás előtti intenzív kampányra már nincs szükség, a regisztrációra való lehetőség ideje alatt, azonban megnő a pártok aktivitása. Ez a törzsszavazói bázissal rendelkező nagy pártoknak kedvez, ám a bizonytalanokra támaszkodó pártoknak erőteljesen mozgósítania kell, hiszen a probléma éle elveszik addigra, mikorra ténylegesen a regisztrációra kerül a sor, így a lustaság, főleg a definiált pártszimpátiával nem rendelkezők esetében, győzni fog a dacossággal szemben. Különösen nehéz dolga lesz a frissen megalakult Együtt 2014 mozgalomnak, hiszen nehezen kampányolhat, a támogatói szemében a kormánnyal való kollaborációként megjelenő, regisztrációban való részvétel mellett.

A másik tényező, ami miatt felbolydult a politikai erőtér nem más, mint az új választási rendszer. Mivel ez egy egyéni túlsúlyú, a győztest kiemelő rendszer, melyben a korábban főleg listás mandátumokat megcélzó kispártok külön-külön nagyon gyengén szerepelnének, így a baloldali ellenzék elkezdett az összefogás lehetőségeiről gondolkozni. Ennek lezajlása azonban, ahogyan a későbbiekben majd látni fogjuk, már a kezdet kezdetén sem zajlik zökkenőmentesen.

A kormánypártok is elkezdtek felkészülni a 2014-es választásokra. A nyáron útjára indított, és az óta is folyamatban lévő kommunikációs stratégiájuk mellé 2013-tól, minden valószínűség szerint, érkezni fog egy népszerűség javító stratégia, mely eredmények tucatjait igyekszik majd felsorakoztatni. Mivel 2013 az utolsó teljes év a 3 féle választást is tartogató 2014 előtt, így érthető, hogy folyamatos eredmények kellenek ahhoz, hogy, a viszonylag rövidnek mondható, választói politikai emlékezet több pozitívumra emlékezzen, mint negatívumra. Emiatt van az, hogy az idei év viszonylag szerény mennyiségű átadást, és látványos eredményt hozott, hiszen mindent visszatart a kormány, hogy 2013-ban ne telhessen el hónap „szalagátvágás” nélkül. Ezen a ponton szembe megy egymással a gazdasági és a politikai racionalitás.

 Bár véleményünk szerint a kormány célja továbbra is az IMF-el való megállapodás, annak már nagyon kicsi a valószínűsége, hogy erre még az idén sor kerülhet. Ez azonban kapóra jön a kormánynak, hiszen, egy sikeres elővigyázatossági hitelkeretről szóló megállapodás nagyot emelhet a kormány népszerűségén, demonstrálva annak erejét, és nemzetvédő szerepét. Emiatt van értelme az újsághirdetésekben is megjelent nagy IMF ellenes kampánynak, mely előre deklarálja azokat az üzeneteket, melyeket a tárgyalás megkötése után jól le lehet majd kommunikálni (pl.: hogy megígértük, és tényleg nem is hagytuk, hogy nyugdíjcsökkentést kérjenek.) Jól látszik tehát, hogy ez valójában nem az IMF ellen szól, hanem alátámasztást kínál a kormány későbbi kommunikációjához, és közvetve a kampányhoz. Az idei évben tehát a kormány az EU-ra koncentrál, egyrészt, hogy kikerüljön az ország a túlzott deficit eljárás alól, másrészt, hogy megtörje az IMF tárgyalásokon mutatott ellenállását, vagy legalább közömbösítse azt. Ezt még az idén, vagy a jövő év elején abszolválni kell, hiszen az IMF könnyen beadja a derekát, ha az EU már rábólintott a szerződésre. Addig is tehát informális egyeztetések tartanak, és a megszorító csomagokkal az EU igényeinek kielégítése, hogy ne legyen zsarolási potenciálja, és alábbhagyjon a Magyarországgal szembeni EU-s rosszallás.

A baloldali ellenzéki pártoknak is el kell tehát kezdeniük a kampányt, és legelőször is eldönteni a kérdést, hogy kik indulnak együtt, és kik külön. Ha ez 2013-ra még nem eldöntött tény, akkor már túl késő lesz ahhoz, hogy sikeres kampányt folytathassanak. Ehhez el kell, hogy dőljön véglegesen, hogy mely szervezeteket tömöríti majd, a jelen pillanatban az összefogást megjelenítő, Együtt 2014 mozgalom, illetve a hatékonyabb együttműködéshez egy minimál program elfogadása is indokolt lehet, amelyből a választók megtudhatják, hogy miért együtt, és miért nem külön indulnak az adott pártok. A programnak nyilvánvalóan érdemi politikai szerepe nincs, de valamivel kampányolni kell, és azon kívül, hogy az Orbán-kormánynak mennie kell, valamit válaszolni kell arra is, hogy mi legyen az után. Az persze nem vita tárgya, hogy a 2014-es választások fő kérdése nem más lesz, mint hogy maradjon, vagy menjen az Orbán-kormány. Mivel ez két táborra osztja a választókat, egy pártnak vagy az egyik, vagy a másik oldalon kell helyet foglalnia, és az is nyilvánvaló, hogy aki nem foglalkozik a kérdéssel, az szükségszerűen súlytalanná válik a választók szemében.

Lényegében ez az LMP dilemmája. Öndefiníciója miatt nem szövetkezhet egy esetlegesen MSZP részvételű (Bajnai Gordont is ideértve) összefogással, ugyanakkor az Orbán rendszert is támadnia kell, egyrészt ellenzéki pozíciója miatt, másrészt, hogy megfeleljen a szavazóinak. Ha külön indul az LMP, akkor az összefogás résztvevői támadni fogják majd, hogy bontja az összefogást, és ezzel rontja az esélyeket a kormány leváltására. Ugyanakkor, ha az Együtt 2014 lesz az összefogás szimbóluma, és abban az MSZP is részt vesz valamilyen módon, úgy sokan azok közül, akik a Milla megmozdulásain részt vesznek, és az MSZP-t ugyanúgy elutasítják, mint a Fideszt, hitelesebbnek láthatják majd az LMP-t, amivel a kis párt növelhetné bázisát. Annak azonban, hogy adott körzetekbe csoportosuljanak az ilyen szimpatizánsok, kicsi az esélye, így az új választási rendszer miatt, ez nem járna jellemző előnnyel az LMP számára. Annál inkább a Fidesznek, aki az így megosztott ellenzék miatt nem fogja támadni az LMP-t, sőt a háttérből igyekszik is majd valószínűleg elősegíteni annak önálló indulását. A dilemma tehát nagy. A különindulás biztosan jár mandátumokra nem feltétlenül váltható erkölcsi győzelemmel, ami a későbbiekben nagyobb esélyt biztosít az LMP számára, ám az együtt indulás a győzelem reményével is kecsegtet. Igaz, ha mégsem nyerne az összefogás, akkor az LMP teljesen elhasználódna a részvétel miatt, de legalábbis autonómiája csorbulna.

De milyen is ez az összefogás valójában? Most 2012 őszén úgy tűnik, hogy az Együtt 2014 megalapítása az első lépés a baloldali olajfa koalíció kialakítása felé. Bár nem egészen biztos, hogy a többi résztvevő, (pl.: Milla, Szolidaritás) is így gondolja, de véleményünk szerint Bajnai Gordon felfogásában az Együtt 2014 egy, az elhasználódott MSZP-t eltakaró/letakaró új imidzset jelent. Tulajdonképpen ez egy stratégia, mely segít az MSZP-ből kiábrándult korábbi szavazóknak visszatérni a szocialistákhoz komolyabb kognitív disszonancia nélkül. A kérdés ezzel kapcsolatban azonban az, hogy Mesterházy Attila mit szól ehhez, hiszen a párt átszervezése, és saját hatalmának megszilárdítása nem afelé mutat, hogy egy ilyen trükkel szeretne visszatérni a hatalomba. Ő inkább a régi arcok háttérbeszorításával, és újak előretolásával (élükön saját magával) képzeli el a hitelesség visszaállítását, ám véleményem szerint a logó lecserélése nélkül. Egyfajta „ez az MSZP, már nem az az MSZP, módon.” Mindazonáltal a párt meglehetős inaktivitása nem arra mutat, hogy ez a folyamat már kellőképp előrehaladott és sikeres lenne, és mivel teljesen még nem sikerült a pártelnöknek megszilárdítania hatalmát, könnyen lehet, hogy a párt többsége mégis inkább a Bajnai féle megoldás mellett dönt, ami egyben magában foglalná Mesterházy ellehetetlenítését is. Ezért érthető, hogy az érintett igyekszik minél inkább kimaradni az összefogásból, ez is nehezíti az Együtt 2014 dolgát.

Emellett számos egyéb tényező is megnehezíti. Ezek közül az első az, hogy a Milla nem egy párt, így az emberek nem az egyesülethez, hanem inkább annak rendezvényeihez hűek. Ez azt is eredményezi, hogy pl.: az október 23-án résztvevő tömeg tagjairól nem állítható biztosan, hogy támogatnák az Együtt 2014-et a következő választásokon, ahogy az sem, hogy akik nem voltak ott, azok nem fogják. Ennek egyik oka az, hogy az ernyőszervezet csak pár napja alakult, így még semmilyen felmérésben, közvélemény kutatásban nem jelent meg, és az embereknek sincs még feltétlenül mindenhol tudomása róla. Erről idővel többet fogunk tudni. A másik ok, hogy például a Milla rendezvényeit a résztvevők sokan inkább egy fórumnak tekintik, ahol hangot adhatnak a kormánnyal szembeni ellenérzéseiknek, mint egy párt bölcsőjének, amelyre szavaznának majd.

Egy másik tényező is van, ami nehezíti a zászlóbontást, mégpedig egy triviális dolog. Elképzelhető ugyanis az is, hogy a pártok és szervezetek képtelenek lesznek egyesülni, és végül mindenki külön indul. Emellett szólhat az, hogy Bajnai nem karizmatikus, integráló személyiség, illetve a baloldalon helyet foglaló pártok egymáshoz való hideg viszonyai (pl.: LMP – MSZP – DK) is. Az azonban biztosnak látszik, hogy ha ez a forgatókönyv érvényesül, az a Fidesz, ha nem is biztosan nagyarányú, de valószínű győzelméhez vezetne.

Az erőtér harmadik tényezője a Jobbik, melynek látszólag tétlen attitűdje a jól körülhatárolható, és állandó támogatói bázisára, illetve a párt belső harcaira vezethető vissza. Az előbbivel kezdve jól látszik, hogy a Jobbiknak nincs ellenfele a szélső jobb oldalon, így csupán szimpatizánsai lelkesedését, és fanatizmusát kell fenntartania, ezért nincs miért nagyon hangosnak lennie. Ehhez részben az is hozzájárul, hogy a Jobbiknak nagyon kevés teret juttatnak – tudatosan – a hagyományos médiában. Mivel a Jobbik politikájának egy része a Fidesz számára is prioritás, így a Jobbik rákényszerül, érdekes módon egyedüliként, a szakpolitikai kérdésekkel való kampányolásra (pl.: földkérdés.) A 2014-es választás fő kérdése, hogy marad, vagy megy az Orbán kormány, a Jobbik számára nem kiemelten lényeges. Mivel a győzelemre szélsőséges volta miatt gyakorlatilag nincs esélye, jelentős tábora miatt pedig vélhetően bejut a parlamentbe, nincs szüksége rá, hogy ideje korán elkezdjen kampányolni.

A másik ok, amiért tétlennek látszik a Jobbik az, hogy az utóbbi időben komoly belharcokon esett át. Mivel a párt nem egységes belülről, illetve a pártszervezet felépítése sem stabil, igyekeznek marginálisabb problémákkal foglalkozni, amiben egyetértés van, hogy a párt gyengesége ne riassza el szavazóikat. 

Orbán Viktor és a kormány 2012 őszétől folytatott új IMF politikája

2012.09.13. 09:57 turoczikkek

Orbán Viktor megnyilvánulásai az IMF-el kapcsolatban nem kizárólag a miniszterelnök saját meggyőződéséből fakadó kijelentések. A kormány taktikát változtat az ügyben, ennek oka az, hogy álláspontja megváltozott a tárgyalásokkal kapcsolatban. Míg korábban a török-modellre játszott a kormány, mára, leginkább a keleti nyitás kudarca miatt, ez a taktika már nem alkalmazható tovább. A kormány most berendezkedik arra, hogy esetleg tényleg megállapodással végződnek majd a tárgyalások. Ehhez az új kormányzati kommunikáció segítségével az őszi IMF visszahívását követő, és némileg elhibázott kommunikációs stratégia, szervezettebb, és felújított változatát kezdték el alkalmazni.

A kormány IMF-el kapcsolatos kommunikációjában érezhető fordulat állt be az ősz elejével. Bár Orbán Viktor gyakran változtat politikáján és kommunikációján önhatalmúan (ahogyan azt például a Safarov ügyben tett beismerő nyilatkozatával is megtette), ebben az esetben mégsem gondoljuk, hogy így történt. Annak ellenére sem valószínű, hogy csupán kommunikációs trükkről, vagy figyelem elterelésről van szó (bár nyilván ez utóbbi szerepet játszhat, az időzítés nyilván nem véletlen), hogy a kormányfőnek köztudottan erőssége a harcias retorika, a konfliktus helyzetben való helytállás. A valódi ok az lehet, hogy a kormány átgondolta, majd gyökeresen átalakította az IMF tárgyalásokkal kapcsolatos céljait és stratégiáját. Mivel a gondolatbeli változás nagy volumenű, így a kormány előre fel akar készülni rá a kommunikációjában, és nem csak az utolsó pillanatban bejelenteni, ahogyan tették azt 2011 őszén, mikor az IMF-el újra felvették a kapcsolatot, hiszen az hatalmas káoszhoz és elbizonytalanodáshoz vezetett a későbbiekben. Így a megmaradt támogatói bázisuk számára könnyen interpretálható és megérthető lesz az átmenet, lehet hivatkozni korábbi megszólalásokra, és a népszerűségvesztés vélhetően nem folytatódik.

 A másik előnye annak, hogy jóval a tárgyalások első, októberre kitűzött, szakasza előtt már elkezdi a kormány a kommunikációs ráhangolódást a jelenleg számára valószínűnek tűnő kimenetelre, nem más, mint hogy ezzel esetleg információkat tudhatnak meg a tárgyalópartner valós feltételeiről. Ez csupán egy kínálkozó lehetőség, de minden valószínűség szerint nem a cél, hiszen az IMF csupán cáfolta a lista hitelességét, ám a valódi követelményekhez mindezidáig nem adott további támpontokat.

A kormány tehát taktikát vált az IMF-el kapcsolatban, ugyanakkor új álláspontját már jó előre differenciálni igyekszik a korábbi kormányok, a választók számára, elsőre nagyon hasonlónak tűnő intézkedéseitől. Ez elsősorban retorikai szinten jelenik meg. Mivel a szabadságharcos retorika elévültté vált, népszerűsége tulajdonképpen megegyezik a Fidesz törzsszavazói bázisával, így nincs akadálya annak, hogy egy olyan retorika jelenjen meg, mely kezdetben kemény, majd ebből fokozatosan visszavéve, végül egy kényszerkompromisszumként láttatott megállapodást tud majd elfogadtatni a kormánypárt szavazóival. Ez magában hordozza azt a lehetőséget is, hogy a kezdetben nagyon drasztikusnak lefestett szerződést, a végleges állapotában, egy relatíve jóként feltüntetett paktum válthatja fel, mely a szavazóban pozitív csalódás érzetét kelti, sőt a kormány úgy is feltüntetheti, hogy a nagyon rosszból ő alkudta ki a csak kicsit rosszat. Ezzel vélhetően nem nyer népszerűséget, de, ami jelenleg nagyon fontos, nem is veszít. Mindehhez azonban először is az kell, hogy a kormány világosan deklarálja mindenki számára, hogy ez egy egészen más szerződés lesz, mint amit a szocialisták kötöttek anno.

Minderre azért van szükség, és lényegében ez az egész cselekménysor kiváltó oka, mert a kormány által eddig játszott, időhúzás alapú, török-modell nem játszható tovább, ez az elmúlt időszakban jól megmutatkozott. A kormánynak tőkére van szüksége, méghozzá gyorsan, ehhez pedig jelenleg az IMF hitelen kívül nem mutatkozik más alternatíva. Bár igaz, hogy az ország gazdasági helyzete stabil, és ezen a szinten továbbra is finanszírozható lenne a piacokról, ám az elégedetlenség annyira megnőtt a kormánnyal szemben, hogy szembetűnő, hangulatjavító intézkedésekre van szükség (különböző akciótervekre például.) Mivel a keleti nyitás politikája nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (ezt egyértelműen alátámasztja a Safarov ügy, illetve a Kínával és még jó pár ázsiai országgal folytatott tárgyalások eredménytelensége), így a kormány kénytelen más forrásból tőkéhez jutni, és bár nem szerette volna, de úgy tűnik, hogy az idő szűkössége miatt, mégis csak az IMF hitel az a lehetőség, ami 2014-es választási győzelem reményét életben tarthatja.

A pénz azonban nem csak hangulatjavításra kéne a kormánynak. Mivel rendkívül átszervezték az ország működését, már most rengeteg olyan feladat vár a kormányra, melyek el nem végzése káoszhoz vezet az országban (például a rengeteg államosított kórház és iskola fenntartása és üzemeltetése), illetve sok a kötelezettségvállalás és még be nem váltott választási ígéret (pedagógus életpályamodell, kiemelt jelentőségű magyar vállalatok megmentése és segítése) melyek a jövőben követelnek majd meg jelentős forrásokat. A kampányra tehát eredmények kellenek, ahhoz pedig tőke, amit jelenleg nem tud a kormány ilyen mennyiségben, és ennyi idő alatt máshonnan összeszedni, mint az IMF-től, mert ha nem teszi, akkor még a feliratkozás sem menti meg a kormányzó pártot a hatalomból való kiszorulástól.

A megállapodás tehát, mint írtuk, az ország napi fennmaradása szempontjából nem égető, mégis a kormány számára fontos a hatalom megtartása miatt. Innentől kezdve a kormány felkészül arra, hogy a prioritás a tárgyalások megkötése, és nem pedig annak szabotálása. Ugyanakkor nem mindenáron teszi ezt. Nyilvánvalóan a kormányzó pártok beárazták maguk számára a szerződés megkötésének hasznát, ugyanakkor, ha olyan kompromisszumra kényszerítik őket, mely vállalhatatlan felfogásbeli, vagy egyéb okokból, akkor készek maradnak arra is, hogy nem kérnek a megállapodásból, mivel az ország finanszírozható, és így kevesebbet veszítenek, mint egy nagymértékű hitelvesztéssel. A pártválasztók között még mindig a Fidesz támogatói vannak a legnagyobb arányban (a századvég felmérése szerint augusztus végén 40% a Fideszt támogatók aránya), így bár ha szoros is lesz a küzdelem, kevesebbet veszít a kormány, mintha elveszti a hitelességét a pénzért. Mindezek mellett azért érdemes látni, hogy vannak témák, amik csak névlegesen vannak a vállalhatatlan kategóriában, mint például tranzakciós adó kiterjesztése a jegybankra, melynek célja az, hogy gáláns gesztusként feltüntetve azt, akármikor be lehet dobni valami a kormány számára tényleg fontos (pl.: a nyugdíjak csökkentése, vagy az egykulcsos adórendszer átalakítása) helyett. Ezt az ügyet hívjuk vörös posztónak.

Mindezekből érthető, hogy a kormányfő szokatlannak tűnő megnyilvánulásai valójában egy új kommunikációs stratégia első elemei. A miniszterelnökségre tavasszal összevont, új kormányzati kommunikáció tehát igyekszik megfelelni a felé támasztott elvárásoknak, és valószínűsíthető, hogy az IMF-el kapcsolatos gondolkodásbeli váltás lekommunikálása is az ő feladatuk. Ők menedzselik és fogják össze a kormány kommunikációját és igyekeznek azt, egy előre megtervezett, stratégia mentén végigvinni. Mivel egy ilyen szervezettségű kommunikációs egység eddig nem volt jellemző a Fideszre, így a váltás sokak számára inkább őrületnek tűnik, mint logikus tervnek, mégis azt gondoljuk, hogy egy ilyen mértékű kommunikációs előretörés nem lehet ad hoc megnyilvánulások összessége, hanem egy jól felépített stratégia része kell, hogy legyen (ez látszik pl. a sárvári videó üzeneten is.)

A stratégia pedig nem más, mint a 2011 őszi fiaskóból való tanuláson alapuló, annak következményeivel és előzményeivel is számoló terv. Ez abból látszik, hogy előkészítik a majdani bejelentést, jó előre, illetve, hogy az üggyel kapcsolatban csak a stratégiát ismerők, annak létrehozásában vélhetően résztvevők, tehát Orbán, Varga, Lázár és Gíró-Szász nyilatkoznak, a többi megkérdezett csak az ő megnyilvánulásaikra hivatkozik (pl.: Kumin.) Mivel stratégiáról van szó, valószínűleg lesznek még az eddigiekhez hasonló kijelentések, melyek a tárgyalások megkezdődésével árnyaltabbak, majd egyre konkrétabbak lesznek. Az egyetlen dolog, ami miatt mégis borulhat az egész terv, nem más, mint, hogy Orbán hirtelen felindulásból való kijelentései, melyeket, adott esetben, kiprovokálhatnak belőle, könnyedén más irányba terelhetik az eseményeket (ahogyan például a Safarov ügyben is magára vállalta a felelősséget, holott a stratégia nyilvánvalóan nem ez volt.)

Az IMF-EU delegációval történő első, július közepi, tárgyalások értékelése

2012.07.28. 19:37 turoczikkek

Az EU-IMF delegációval való első tárgyalások nem hoztak még kézzelfogható eredményt. A kormány álláspontja továbbra sem változott, az új kormányzati kommunikáció pedig jól vizsgázott az események tolmácsolásában. A tárgyalások még vélhetően hosszan elhúzódnak. Részben azért mert a kormány úgy készítette elő az ügyeket, hogy így legyen, részben pedig azért, mert az euro övezeti válság miatt az EU nem tud akkora figyelmet fordítani az ügyre, amekkorát szeretett volna.

                                                                                               

Az első tárgyalási napok nem hoztak kézzelfogható eredményt, aminek oka az, hogy egyelőre csak puhatolóznak a delegáció tagjai, a kormány pedig kivár. Ugyanakkor úgy látszik, hogy az IMF-EU misszió tagjai szélesebb körben igyekeztek átlátni a magyarországi gazdasági-politikai helyzetet, így nem csak a minisztériumokba, hanem például Budapest főpolgármesteréhez is elmentek. A kormány nem tulajdonított ennek nagy szerepet, mégis vélhető, hogy az alkalommal élve, a küldöttség számos, az ügyben nem feltétlenül nélkülözhetetlen információt is összegyűjtött, ezáltal olyan átfogó képet kaptak, amelyet nem csak e tárgyalás, de más ügyek kapcsán is hasznosítani tudnak majd, ha éppen úgy hozza a nemzetközi politikai racionalitás (nyilván ez főleg az EB-re igaz.)

 Mindezek ellenére a kormány viszonylagos könnyelműsége magyarázható azzal, hogy az álláspont, amit nem hivatalosan képvisel, nevezetesen, hogy az országnak nincs tulajdonképpen szüksége a hitelre (ezt támasztja alá a sokat használt „védőháló” kifejezés is a hitellel kapcsolatban), a tárgyalások megkezdődésének hatására sem változott. Mindez azért alakult így, mert 8 hónapja történt meg a kapcsolatfelvétel a valutaalappal, és a november közepén még fenyegető államcsőd veszélye elhárult, az ország finanszírozhatónak látszik, hála a tárgyalások azóta történő lebegtetésének. A tárgyalások megkezdése pedig új lehetőségeket kínál a kormány számára. Erősödik a forint, csökken a kockázati felár, ezek pedig egy ideális környezetet hoznak létre politikai manőverek megtételéhez. Nem véletlen tehát, hogy a delegáció Magyarországon tartózkodásának ideje tájékán kezdett egyeztetéseket Orbán Viktor a kamarákkal, hiszen egy kedvező gazdasági időszakban, eredményeket felmutatva, ígéretekkel, könnyebben maga mögé állíthatja, és egységbe kovácsolhatja az érdekcsoportokat, ezzel megerősítve megfogyatkozott támogatói bázisát.

 A megreformált kormányzati kommunikáció jól vizsgázott az IMF-EU tárgyalások lekommunikálásában, hiszen botránymentesen érkezett, és távozott a delegáció. Ittlétükről kevés nyilatkozat jelent meg a kormánytagok részéről, azok viszont egységesek voltak, és összeszedettek. Mindez elmondható annak fényében, hogy összehasonlítási alapnak ott van a 2011. decemberi csörte, amelyben a kormányzati kommunikáció hatalmas hibákat vétett, és kormánypárti politikusok gyakran egymásnak ellentmondó, adott esetben saját véleményüket tartalmazó nyilatkozatokat tettek, amelyek nem elcsitították, inkább szították az indulatokat a delegáció és a kormány között. Az is szembetűnő, hogy míg decemberben szinte mindenki megszólalt az ügy kapcsán a Fidesz főbb emberei közül (Pl.: Kósa Lajos, Lázár János, Rogán Antal, stb.), addig a júliusi megbeszélések alatt leginkább csak Varga Mihály tájékoztatott a tárgyalások menetéről, rajta kívül csak Orbán Viktor szólalt meg, de ő is ugyanazt mondta, mint a főtárgyaló. ( Miszerint a lényegi elemek megegyeznek, csak a módszerek nem, minden a menetrend szerint halad, stb.)

A kormányzati kommunikáció tehát tanult az esetből, egységes kommunikációt találtak ki, és letiltották az ügyben nem érintett képviselőket a nyilatkozat tételről, hogy kizárólag autentikus és hivatalos hírek jelenjenek meg az eseménnyel kapcsolatban. A második taktikai húzás az volt, hogy Matolcsy Györgyöt szabadságra küldték, vagy engedték, a tárgyalások idejére, ezzel gesztust téve a delegációnak, akik erős ellenérzéseket éreznek a miniszter iránt, illetve a heves vérmérsékletű Matolcsy még véletlenül sem tudott elhamarkodott kijelentéseket tenni, amelyek megváltoztatták volna az első találkozó kimenetelét. A harmadik pont, amiben szerepe lehetett az újjászervezett kormányzati kommunikációnak nem más, mint a tárgyalások kimenetelének lekommunikálása. Korábban Varga Mihály október végére ígérte a szerződéskötést, ám a mostani kommunikációban már az európai bürokrácia és a nyár miatt a delegáció csak szeptemberben tér vissza egyáltalán az országba, a szerződéskötés új időpontja pedig ősz vége. Ezzel a kommunikációs húzással a kormány újra nyert egy hónapot, hogy játszhassa a török-modell speciális hazai változatát.

 Jól látszik tehát, hogy a tárgyalások még hosszan elhúzódnak. Ebben véleményünk szerint tulajdonképpen mind a két fél érdekelt lehet, mind a magyar kormány, mind pedig a delegációban helyet foglaló Európai Bizottság és Európai Központi Bank. Kezdjük az előbbivel. A magyar kormánynak a fentebb leírt okokból érdeke fűződik hozzá, hogy a tárgyalások elhúzódjanak. Az elmúlt 8 hónapban volt elég ideje rá a kormánynak, hogy felkészüljön a tárgyalások tényleges elkezdődésére, és arra is, hogy kitapasztalja, hogy mik lehetnek azok az esetleges eszközök, amik felhasználásával az időbeni elhúzódást elősegítheti. Kézenfekvő az MNB, ami már eddig is vörös posztóként funkcionált, tehát csak azért módosítgatták a róla szóló törvényt, hogy az kiverje a biztosítékot az EU-ban, ezzel elterelve a figyelmet másról, és húzva az időt (hiszen 2013-tól közvetlenül Orbán Viktor nevezheti ki az új jegybank elnököt.) Az MNB-re is kiterjesztett tranzakciós illeték miatt a jegybank újra a tárgyalás elhúzódását elősegítő, vitás pontok közé került, aminek megoldása előfeltétele a hitel megállapodásnak, tehát újabb hónapokkal tolódhat miatta a szerződés.

További vitás pontok még a jövő évi költségvetés alapjául szolgáló, a kormány által az EU-nál kedvezőbben meghúzott makro pályák, melyek a kormány által alapul vett kedvezőbb volta, véleményünk szerint, abból következik, hogy a kormány számít a tárgyalások elhúzódásának, hazánk számára, pozitív piaci hatásaival. Ezek nem feltétlenül csak a megállapodástól, hanem a megbeszélések puszta tényétől vagy esetleges részeredmények nyilvánosságra hozatalától is meglesznek (hiszen a piacok érzékenyen reagálnak minden ilyen hírre.) Mivel a delegációt alkotó szervek számára a makro pályák kérdése fontos, ez vitára ad okot, ami időbe telik, ezért a magyar kormány malmára hajtja a vizet.

Másik kategóriába tartozik, a kritizált dolgok közül, az adópolitika kritikája, illetve a közszférában dolgozók számának csökkentésére irányuló javaslat. Ezekben az ügyekben a kormány nem fog engedni, hiszen hosszú távú célkitűzéseinek alapja az egykulcsos szja és a fogyasztás alapú adóztatás, a kiterjedt, lojális közszféra pedig a Fidesz politikában maradásának hosszú távú záloga (nem véletlenül hozták létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet.)

Mindezek mellett érdekes lehet az állami közlekedési társaságok, azon belül is elsősorban a MÁV ésszerűsítésének javaslata. Ez a kormány érdeke is, hiszen rengeteg forrást visz el az ésszerűtlenül, és gazdaságtalanul működő vasúttársaság, az ebben való tanácsadás, ráadásul ingyenesen, tiszta nyereség lehet. Nem csak azért, mert egy a kormány számára is égető problémát igyekszik megoldani, hanem azért is, mert az ebben való megegyezés nagyon jól lekommunikálható (enged a kormány, célja tényleg a megállapodás mielőbb, stb.), és egy részeredményként nagy hatással lehet a piaci szereplők kedvére is.

 Mindezeket látva meglepő lehet, hogy bizonyos szempontból nézve az EB-EKB párosnak is érdeke lehet az időhúzás. Az euro övezeti válság miatt jelenleg kevés idejük van a magyar kérdéssel foglalkozni (nem véletlenül éppen most kezdte el a kormány a tárgyalásokat), holott érezhető, hogy szeretnének nagyobb erőbedobással figyelni az ügyre. Ennek oka az, hogy Magyarország külön utas megoldásai példaértékűek lehetnek más közép-európai országoknak is, ez pedig veszélyezteti az Unió egységét, és befolyását. Éppen emiatt nem szeretne felületesen foglalkozni az üggyel az EB, ám mivel jelenleg kevés erőforrása van arra, hogy akarata szerint megmutathassa az erőviszonyokat, az időhúzás kapóra jön neki is, hogy később terveinek megfelelően alakíthassa a tárgyalást. Ez azonban lehet, hogy már a választások utánra esik, így a kormányzó pártok a kampányban jól le tudják majd kommunikálni az addig történő eseményeket. 

A kormányzati kommunikáció szerepe a második Orbán-kormány ciklusának második felében

2012.06.27. 00:26 turoczikkek

A második Orbán-kormány megkezdte ciklusának második felét, és a kormány személyzeti átalakítása után a kormányzati kommunikációt erősíti meg, és központosítja a miniszterelnök. Ennek értelme az, hogy a népszerűséget vesztett kormány renoméját feljavítsa 2014-re, hogy a Fidesz újra választási győzelmet arathasson. Emiatt a kormány 2013-ban várhatóan erős kommunikációs hadviselésre készül, mind belföldön, mind külföldön, mivel a hangulatjavítását az IMF megállapodás tényleges megkötése nélkül kell kivitelezni, ugyanakkor a nemzetközi szereplők felé ennek ellenkezőjét kell kommunikálnia a kormánynak.

 Orbán Viktor 2012 második felétől kezdve a kormányzati kommunikáció megerősítését hajtja végre, úgy, hogy az összes a területtel foglalkozó csoportot, a kabineten belülről, a miniszterelnökségre vonta össze. Ez hasonló okokra vezethető vissza, mint amik a kormányátalakítás kiváltó okai lehettek, vagyis, hogy a miniszterelnök elégedetlen az általános politika gyakorlatba ültetésével, így annak megfelelő kommunikálásával is. Ennek keretében került át az eddig a KIM-ben lévő nemzetközi kommunikációval foglalkozó terület is a miniszterelnökségre Kumin Ferenc kinevezésével. Ugyan a KIM-ben megmaradt a Kovács Zoltán vezette államtitkárság, ám annak hatásköre már nem terjed ki a kreatív munkára, csupán szervező tevékenység maradt a Navracsics Tibor vezette minisztériumban. A központosító szándék mellett tehát van egyfajta rivalizálás is a kérdés hátterében, mely Orbán és Navracsics utóbbi időben kevésbé harmonikus viszonyára vezethető vissza vélhetőleg. A cél tehát a központosítással az, hogy egy egységes, az általános kormány politikának megfelelő, hatékony kormányzati kommunikáció valósuljon meg a kormány második félidejére, mely világos stratégiákat követ, annak megfelelő nyilatkozatokkal és interpretációkkal operálva.

Erre azért van szüksége most, minden eddiginél jobban a kormánynak, mert eddigi népszerűsége a töredékére olvadt, így az egyszerű „tartsuk a jó irányt” kommunikáció jól láthatólag nem az az út, amely 2014-ben is választási győzelemhez tudná juttatni a kormányzó pártokat. A helyzet azonban korántsem menthetetlen a Fidesz számára, annak ellenére sem, hogy a májusi statisztikák már fej-fej mellett mutatják a kormány és a baloldali ellenzéki pártokat, mivel a bizonytalanok aránya 50% körüli. A kommunikációs területeket érintő fordulat tehát nem mást, mint azt kívánja megcélozni, hogy a nagyszámú kormánypárti szavazóból lett bizonytalan visszatalálhasson 2014-re a Fidesz táborába. Mindez lehetséges is lehet, hiszen a szavazók fordulatra várnak, ehhez pedig az eddigi tendenciák tudatos megtörésére van szükség, amelyet a kommunikáció területén sikeresen alkalmazott manőverekkel akár anélkül is végre lehet hajtani, hogy jelentősen eltérne a kabinet az előre meghatározott céljaitól. Tény, hogy a győzelmi esélyeket jelentősen megnövelné, egy tényleges politikai fordulat, ám a futó projekteket tovább kell vinni, és egy ilyesfajta szemléletváltás sokat árthatna az országnak, főleg akkor, amikor a költségvetési mozgástér a szokottnál is kisebb, nem beszélve arról, hogy azzal a biztos szavazóik egy részét is elveszítenék a kormánypártok, ugyanakkor nem garantált, hogy a bizonytalanokat maradéktalanul megnyernék. Éppen emiatt a kormánynak kockáztatnia kell, és ezért kézenfekvő a kommunikáció megerősítése. Jól lekommunikált intézkedésekkel, és kicsivel megnövelt jóléti kiadásokkal (mint pl.: a 2013-as költségvetésben a pedagógus életpálya modellre elkülönített keret) 2014-re kedvezően is alakulhat a választói hangulat, ami adott esetben a kormánypártok győzelmét eredményezheti. Ugyanakkor látható, hogy mindez balul is elsülhet, és éppen hogy a vesztét okozhatja a kormányzó erőknek, mivel kevés a forrás, és az is nagyon szétaprózva lesz szétosztva a tervek szerint, valamint az is kérdés, hogy a kommunikációban hagyományosan gyenge Fidesz hogyan fog tudni éppen ezen a területen átütő sikert elérni.

A siker záloga tehát a jól felépített kommunikációs hadviselés lehet, kifelé és befelé egyaránt, amelynek kulcsa egy profi szakemberekből összeállított szakmai stáb, olyan vezetőkkel, akik jól tudnak együtt dolgozni egy hatékony stratégián. Mivel ez eddig nem volt kiemelt cél, így nem is nagyon fűződnek nagy sikerek sem a kormányszóvivőség, sem a többi kommunikációs terület munkájához, azok leginkább a pártvezetőket ismételték, ám a felmerülő miértekre nem tudtak érdemi válaszokat adni. Ezen felfogás megváltozásának első jele volt Gíró-Szász András kormányszóvivői kinevezése, majd a miniszterelnöki szóvivői poszt megszűntetése, és végül lezárásként a miniszterelnökségre összevonás, és Kumin kijelölése. Ez a jobboldali agytrösztként számon tartott Századvég bevonását jelenti, hiszen mindkét fent nevezett itt tevékenykedett, illetve mindkettejüknek nagy tapasztalata van a politika, és a választói viselkedés elemzése terén. A centralizált kormányzati kommunikáció létezésének első jeleként értelmezhetjük azt a közelmúltbeli esetet, mikor a kormánypárti képviselők felvetésekkel álltak a frakcióülésen a miniszterelnök elé, a 2013-as költségvetéssel kapcsolatban, holott ilyesmire korábban nem volt példa. Ez jól szemlélteti az új kommunikációs irányvonal kezdetét, mely igyekszik lebontani a faltörő kosként előre felé menetelő kormány képét a választókban, és párhuzamosan igyekszik felépíteni egy olyan kormány látszatát, mely minden magyar érdekeit szem előtt tartja, hajlandó konzultálni, és beismerni a hibákat. Ez a húzás igyekszik valós szereplőként feltüntetni, az eddig csak törvénygyári fogaskerekekként funkcionáló kormánypárti képviselőket is, hiszen az új választási törvény alapján a megerősített egyéni ág a siker kulcsa, amihez hiteles, a választóik érdekeit ténylegesen képviselő képviselőkre van szükség.

Tehát nagy hangsúlyt fektet a kormány a belső kommunikációra, ám a kifelé való sikeres kommunikáció szintén kiemelt jelentőségű. Éppen emiatt van külön is választva a kettő, ám mégis egy helyen. A stratégiát közösen alkotja meg a kommunikációs csapat, ám a kettős beszéd hatékonyabb működése érdekében más beszél befelé, mint kifelé. A nemzetközi kommunikáció feladata leginkább az IMF és az EU felé irányuló kormányzati szándékok lekommunikálása. A kormánynak az az érdeke, hogy minél később kezdődjenek el a valós tárgyalások, hiszen a piacok, ha már nem is olyan szélsőségesen, mint korábban, de reagálnak a területet érintő döntésekre, ezzel elősegítve az ország piaci finanszírozását. A jegybank törvény egyfajta vörös posztó (hiszen a 2013-ban lejáró mandátumú Simor utódát úgyis Orbán nevezi majd ki, semmi szükség a mostani intézkedésekre), melynek finomítgatásával időt lehet nyerni, illetve a görög és spanyol csőd közeli helyzet is fegyvert ad a kormányzati kommunikáció kezébe, hogy kommunikálhassa a kormány elkötelezettségét a mielőbbi megállapodás iránt, s csupán külső akadályokra hivatkozzon, melyek miatt ez időben csúszni kényszerül. Ezzel párhuzamosan befelé jól lehet lekommunikálni az EU-val kapcsolatban a kohéziós alapból való kizárás rémének eltűnését, illetve azt is, hogy az ország 2013-as költségvetése a készenléti hitelkeret nélkül is stabil, azt figyelembe sem vették a készítésénél, így az országnak kedvezőbb feltételei lehetnek, ha a tárgyalások ténylegesen elkezdődnek majd.

 

A második Orbán-kormány első két évének mérlege, és a második kettő kilátásai a kormányátalakítás mögött meghúzódó politikai akaratból következően

2012.06.27. 00:22 turoczikkek

A nemrég lezárult kormányátalakításnak nagy jelentősége van, a második Orbán-kormány következő két évének politizálása szempontjából. A személyi döntések mögött nyilvánvaló politikai akarat, erős centralizáló szándék húzódik meg, illetve az IMF politika magyar török-modelljének új szintre emelése. Ehhez a kormány segítségére vannak a jól lekommunikálható külföldi történések, mint az új francia elnök, vagy a görög kormányalakítási káosz. Mindezek mellett pedig már el kell kezdenie a felkészülést a kampányra a Fidesznek.

A második Orbán-kormány átszervezése félidőben nagy jelentőséggel bír, abból kiolvashatók kormányzati szándékok az elkövetkezendő két évre. Ez azért is fontos, mert azt mutatja meg, hogy a kormánypártok, és személyesen Orbán Viktor is hajlandó tanulságokat levonni az elmúlt két év történéseiből, és azokra reflektálni. Ebből a szempontból első körben sokkal több információt hordoz az, hogy kik azok a jelentős kormánytagok, akiket nem érint az átalakítás, hiszen értelemszerűen, ez az ő megerősítésüket jelenti a kormányban, a fentiek szerint.

Úgy tűnik tehát, hogy továbbra is Matolcsy György fogja ellátni a nemzetgazdasági miniszteri teendőket, mely megfelel a korábbi miniszterelnöki kommunikációnak, miszerint a miniszter Orbán jobb keze, akitől sosem válna meg, ugyanakkor a háttérben más szempontok állnak. Látnunk kell ugyanis, hogy Matolcsy leváltása az egész kormány bukását eredményezné, hiszen a Fidesz politikájának origóját ez a gazdaságpolitikai irányvonal jelenti. Egy gazdasági miniszter, és ezzel szemléletváltás fél időben beláthatatlan következményekkel járna az ország kiszámíthatóságának megítélésében, mely elszálló árfolyamokat okozna, és egyre közelebb lökné az államcsőd felé az országot (arról nem is beszélve, hogy a rendszerre építő vállalatok összeomlanának.) Tehát egy fix csapásirány követése sokkal fontosabb az ország szempontjából, mint az, hogy ortodox, avagy nem az, a gazdaságpolitika. Ez kiszámíthatóságot és stabilitást kommunikál az országról, a kormányt pedig erősnek mutatja, hiszen úgy tűnik ez által, hogy előre kitalált forgatókönyv szerint történnek a dolgok, és nem pedig ad hoc jelleggel (ha bár ez utóbbinak sokszor vannak jelei, hiszen eddig járatlan utat követ a kormány.) Mindezeken kívül az is Matolcsy mellett szól, hogy viszonylagos elfogadottsága van már a politikájának az EU-ban, és a stabilitása, a mérlege nagyságrendekkel jobb Magyarországnak, mint a klasszikus gazdaságpolitikai útvonalat követő országok némelyikének (pl.: Görögország, Portugália), illetve, hogy az új irányzat az unión belül is inkább a növekedésélénkítést tűzte a zászlajára, élén az új francia elnökkel. Így az EU sem egységes már a gazdaságpolitikai koncepciójával kapcsolatban, és könnyen lehet, hogy váltás következik be, mely a Matolcsy által is alkalmazott lépéseket fogja inkább preferálni. Annyi azonban biztos, hogy valamiféle változás lesz, ezért senki sem szorgalmazza most Matolcsy leváltását.

A másik jelentős helyén maradó miniszter Martonyi János, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy jól sikerült az első két év intézkedéseinek külföldi lekommunikálása, a lehetőségekhez képest, illetve, hogy az EU-elnökség levezénylése is példásan alakult.

 Mindezekből következik, hogy a személyi változtatások a kormányban a tanulságok levonását jelenti az elmúlt két évből, illetve az egyes területeken új politikai irányvonal létrehozását, vagy egy korábbi megerősítését. A változtatások három csoportba sorolhatóak.

Az első csoport az, melyben a változás a miniszterelnök személyes elégedetlensége miatt alakult ki. Orbán Viktor nagyobb elkötelezettséget szeretne látni kormányában az általa képviselt politika iránt, ezért erősítette meg a miniszterelnökséget Lázár Jánossal, aki köztudottan az egyik legerőteljesebb ember a Fideszben. Lázár feladata az lesz, hogy a szakmai érdekeket a kormány politikája elé helyező kormánytagokat rákényszerítse ennek a fordítottjára, vagyis, hogy politikusok legyenek a minisztériumban, akik elképzeléseket visznek végig azokon, ne pedig szakmai lobbisták, akik a politikát akarják a szakma érdekeihez igazítani. A jelenség nem új, hiszen szinte minden kormányban megjelentek hasonló problémák az elmúlt 22 évben. A kérdés az, hogy Lázár hatékonyabb tud-e lenni, mint az eddig a kancelláriákat vezető miniszterek/államtitkárok. Amiért az mondható, hogy hatékonyabb lesz, az nem más, minthogy a kormány gazdaságpolitikájának eddig is meghajoltak a tárcák, vagyis levezényelték az ezeknek megfelelő intézkedéseket (pl.: kórház államosítás, felsőoktatási reform), éppen ezért is írtuk feljebb, hogy a kormány politikájának origója a gazdaságpolitikája. Vannak azonban még hiányosságok. A csúcsminisztériumi rendszer nem látja el megfelelően a rendeltetését, vagyis a házon belüli érdekegyeztetést, és kompromisszumkötést. Lázár minden bizonnyal ki fogja ezt kényszeríteni, így a kormányüléseken tényleg már csak a stratégiai kérdések fognak felmerülni, ezzel időt takarítva meg a fontosabb kormányzati célkitűzések megvalósításában. Ugyanezen cél jegyében került Balogh Zoltán az EMMI miniszteri székébe. Mivel a lelkész Baloghnak nincs konkrét kötődése egyik részterülethez sem (kivéve a frissen átkerült, ám a törvény elfogadása óta súlytalan egyházügyhöz), ezért valószínűsíthető, hogy tisztán politikai emberként fogja a minisztérium vezetését megoldani, a kormány politikája alapján, a minél nagyobb ágazati érdekek közti kompromisszumra törekedve. Ezt támasztja alá az is, hogy magával vitte a korábbi felzárkóztatásért felelős területet is, melyet továbbra is maga vezet, így kvázi, mint egy kijelölt a többi között fogja vinni a minisztérium operatív ügyeit. Emellett szól az is, hogy Orbán Viktor személyes barátja, és lojális hozzá, és politikájához. Mindezek mellett azonban árnyalhatja a képet az, hogy szociális érzékenysége, és lelkész mivolta a kormány gazdasági érdekei ellen való fellépésre ösztönözhetik, ha indokoltnak ítéli meg ezt egy adott probléma kapcsán, amiatt, hogy az egyes embert láthatja a döntések mögött, és nem pusztán számokat. Ez egy másik forgatókönyv lehet a működésére, jóllehet, ha sikeresen alkalmazza a kettős beszédet (előbbit a kormány felé, utóbbit a szakma felé) úgy elfogadott, integráló személyiség lehet, aki anélkül tudja megvalósítani a kormányzati célokat, hogy magára haragítaná a tárca ügyeivel kapcsolatos rengeteg lobbi csoportot. Első intézkedései mindenesetre bíztatóak, és Szőcs Géza leváltása is az lehet, hiszen a kulturális államtitkár működése nem előnyös a kormány számára az elmúlt két évtapasztalatai alapján.

A második csoportban a változás konkrétan köthető a területet (az IMF tárgyalásokat) érintő megváltozott körülményekhez. Fellegi Tamás eddigi IMF tárgyalásokért felelős miniszter elhasználódott a török-modell eddigi játszása során, és a tárgyalások konkrét kezdete jó ürügy arra, hogy Varga Mihály átvegye a posztot. Utóbbi kiváló pénzügyi szakemberként igyekszik majd minden valószínűség szerint a lehető legtovább húzni a tárgyalásokat, de legalább 2014-ig (erre utal megnyilvánulása is, miszerint bár jók a kapcsolatai az IMF-el, de ő sem képes csodát tenni.) Mivel a tárgyalásokon innentől kezdve már csak gazdasági témákról lesz szó, könnyű lehetőség adódik arra, hogy a feltételeknek meg nem felelés miatt elhúzódjon a dolog, vagy, ami még jobb lenne, egy az ország számára kedvező feltételekkel megkötött elővigyázatossági hitelkerettel végződjön. Addig, azonban míg Varga kialakítja a stratégiáját, hogy hogyan tud a lehető legkevésbé árulkodó módon a török modellre játszani a kormány igyekszik időt nyerni neki, erre utalnak az olyan bakinak álcázott megoldások, mint a KIM által rosszul összeállított indítványok a jegybanktörvény módosításával kapcsolatban, vagy a jegybanki devizatartalék továbbra is a monetáris tanács kezében tartása (természetesen majd módosítani kell, ez mind idő.) Mindezek újra igazolják azt, hogy a kormány a török-modell új verzióját játssza az IMF-el, illetve, hogy a vörös posztó, a jegybanktörvény még mindig betölti szerepét.

A harmadik csoportba tartoznak azok a változások, melyek a fenti kettőn kívüli okokból jöttek létre. Ide tartozik Győri Tibor államtitkárrá emelése, mely az NFM-ben már megjelent gazdasági körök miniszterelnökségen történő megjelenését jelzi. Ennek értelme nyilvánvalóan az, hogy még véletlenül se érhesse meglepetés ezen érdekcsoportokat, jóllehet a félelemre, nem annyira Orbán Viktor ad okot, hanem Lázár János. Szijjártó Péter szintén államtitkár lett. Ezt az indokolja, hogy a szóvivő elhasználódott a Schmitt ügyben, így felfelé buktatják, mivel lojalitása megkérdőjelezhetetlen. Feladata nem nevezhető fajsúlyosnak, ugyanakkor bármikor előkerülhet újra, akár egy fontosabb pozícióban is, ha úgy kívánja a politikai racionalitás. Helyére kormányfői szóvivőnek valószínűleg egy nő fog érkezni, hiszen a következő két év kommunikációjában már a könnyebben befogadható, kevésbé támadható hangra van szükség (Nagy Anna nem vállalta, de vélhetően egy habitusában hozzá hasonló hölgy tudná legjobban kiszolgálni a konszolidáció időszakának kommunikációs igényeit.)

Mindezek mellett az elkövetkezendő két év szempontjából fontos még Áder János új államfőt is megemlíteni, jóllehet nem a kormány tagja. Szerepfelfogása mindenképpen bíztató, nem áll távol tőle a kritikai attitűd, ami hitelessé teheti a 2014-ig terjedő időszakot. Teheti ezt az által, hogy nem ír alá majd mindent gondolkodás nélkül, hanem azt a nemzet egységének szempontjából mérlegelve, az egész ország érdekében adott esetben elküldi előzetes normakontrollra. Tehát az alaptörvény szellemében cselekszik, próbálván a pártok felett állni, s azok kompromisszumait elősegíteni, mely nagyon szimpatikus politika. Ez a konszolidáció időszaka célkitűzéseinek is megfelel, hiszen a minél szélesebb körű kompromisszumokon alapuló döntések, és az ún. „együtt kormányzás” prioritás a programban (bár nyilván inkább a jól lekommunikálható, mint a fajsúlyos döntések.)

 A következő két év tehát már a 2014-es kampány alapjait fekteti le, a konszolidáció időszaka néven meghirdetett kormánypolitika, a személyi és politikabeli változtatások is azt segítik elő, hogy látványos eredmények legyenek a választásokra, illetve a párt megerősödjön, és népszerűségre tegyen szert. Ezt az a triviális dolog indokolja, hogy már közelebb van a következő választás, mint az előző. Az első két évben kellett megcsinálni a változtatások nagy horderejű, és adott esetben nehezebben védhető részét, élén az alaptörvénnyel, hogy a politikai emlékezetben már csak a második két év várhatóan békésebb időszaka maradjon meg. Várhatóan lesznek látványos gesztusok az ellenzék felé, illetve olyan intézkedések, melyek pozitív hatást keltenek a választókban. A konfliktusok mérséklődése mellett szól az is, hogy a jegybank elnökét 2013-ban Orbán Viktor fogja kinevezni, amivel a – főleg külföldi – problémák jelentős része magától, és főleg törvényesen megoldódik. 

A létezés kinyilvánítása

2012.06.26. 23:07 turoczikkek

Turóczi Péter vagyok, ezen sorok írásakor még első, de szeptembertől már másod éves hallgatója a Corvinus politológia szakának. A mai naptól fogva a kiber tér hasábjaira vetem gondolataimat, melyek leginkább politikai elemzésekre emlékeztetnek mikor világra jönnek. Írásaimban közpolitikai kérdéseket igyekszem feszegetni, éppen ezért is választottam a blog formátumát, hiszen itt szinte a végtelenig lehet feszíteni azt a bizonyos húrt, anélkül hogy hangosan csattanna amikor elszakad. Remélem lesznek majd, akiknek ad majd valami támpontot az oldal, és talán egyszer majd elismert, de legalábbis megtűrt fóruma lesz a politikai elemzések iránt fogékonyaknak.

süti beállítások módosítása