Az EU-IMF delegációval való első tárgyalások nem hoztak még kézzelfogható eredményt. A kormány álláspontja továbbra sem változott, az új kormányzati kommunikáció pedig jól vizsgázott az események tolmácsolásában. A tárgyalások még vélhetően hosszan elhúzódnak. Részben azért mert a kormány úgy készítette elő az ügyeket, hogy így legyen, részben pedig azért, mert az euro övezeti válság miatt az EU nem tud akkora figyelmet fordítani az ügyre, amekkorát szeretett volna.
Az első tárgyalási napok nem hoztak kézzelfogható eredményt, aminek oka az, hogy egyelőre csak puhatolóznak a delegáció tagjai, a kormány pedig kivár. Ugyanakkor úgy látszik, hogy az IMF-EU misszió tagjai szélesebb körben igyekeztek átlátni a magyarországi gazdasági-politikai helyzetet, így nem csak a minisztériumokba, hanem például Budapest főpolgármesteréhez is elmentek. A kormány nem tulajdonított ennek nagy szerepet, mégis vélhető, hogy az alkalommal élve, a küldöttség számos, az ügyben nem feltétlenül nélkülözhetetlen információt is összegyűjtött, ezáltal olyan átfogó képet kaptak, amelyet nem csak e tárgyalás, de más ügyek kapcsán is hasznosítani tudnak majd, ha éppen úgy hozza a nemzetközi politikai racionalitás (nyilván ez főleg az EB-re igaz.)
Mindezek ellenére a kormány viszonylagos könnyelműsége magyarázható azzal, hogy az álláspont, amit nem hivatalosan képvisel, nevezetesen, hogy az országnak nincs tulajdonképpen szüksége a hitelre (ezt támasztja alá a sokat használt „védőháló” kifejezés is a hitellel kapcsolatban), a tárgyalások megkezdődésének hatására sem változott. Mindez azért alakult így, mert 8 hónapja történt meg a kapcsolatfelvétel a valutaalappal, és a november közepén még fenyegető államcsőd veszélye elhárult, az ország finanszírozhatónak látszik, hála a tárgyalások azóta történő lebegtetésének. A tárgyalások megkezdése pedig új lehetőségeket kínál a kormány számára. Erősödik a forint, csökken a kockázati felár, ezek pedig egy ideális környezetet hoznak létre politikai manőverek megtételéhez. Nem véletlen tehát, hogy a delegáció Magyarországon tartózkodásának ideje tájékán kezdett egyeztetéseket Orbán Viktor a kamarákkal, hiszen egy kedvező gazdasági időszakban, eredményeket felmutatva, ígéretekkel, könnyebben maga mögé állíthatja, és egységbe kovácsolhatja az érdekcsoportokat, ezzel megerősítve megfogyatkozott támogatói bázisát.
A megreformált kormányzati kommunikáció jól vizsgázott az IMF-EU tárgyalások lekommunikálásában, hiszen botránymentesen érkezett, és távozott a delegáció. Ittlétükről kevés nyilatkozat jelent meg a kormánytagok részéről, azok viszont egységesek voltak, és összeszedettek. Mindez elmondható annak fényében, hogy összehasonlítási alapnak ott van a 2011. decemberi csörte, amelyben a kormányzati kommunikáció hatalmas hibákat vétett, és kormánypárti politikusok gyakran egymásnak ellentmondó, adott esetben saját véleményüket tartalmazó nyilatkozatokat tettek, amelyek nem elcsitították, inkább szították az indulatokat a delegáció és a kormány között. Az is szembetűnő, hogy míg decemberben szinte mindenki megszólalt az ügy kapcsán a Fidesz főbb emberei közül (Pl.: Kósa Lajos, Lázár János, Rogán Antal, stb.), addig a júliusi megbeszélések alatt leginkább csak Varga Mihály tájékoztatott a tárgyalások menetéről, rajta kívül csak Orbán Viktor szólalt meg, de ő is ugyanazt mondta, mint a főtárgyaló. ( Miszerint a lényegi elemek megegyeznek, csak a módszerek nem, minden a menetrend szerint halad, stb.)
A kormányzati kommunikáció tehát tanult az esetből, egységes kommunikációt találtak ki, és letiltották az ügyben nem érintett képviselőket a nyilatkozat tételről, hogy kizárólag autentikus és hivatalos hírek jelenjenek meg az eseménnyel kapcsolatban. A második taktikai húzás az volt, hogy Matolcsy Györgyöt szabadságra küldték, vagy engedték, a tárgyalások idejére, ezzel gesztust téve a delegációnak, akik erős ellenérzéseket éreznek a miniszter iránt, illetve a heves vérmérsékletű Matolcsy még véletlenül sem tudott elhamarkodott kijelentéseket tenni, amelyek megváltoztatták volna az első találkozó kimenetelét. A harmadik pont, amiben szerepe lehetett az újjászervezett kormányzati kommunikációnak nem más, mint a tárgyalások kimenetelének lekommunikálása. Korábban Varga Mihály október végére ígérte a szerződéskötést, ám a mostani kommunikációban már az európai bürokrácia és a nyár miatt a delegáció csak szeptemberben tér vissza egyáltalán az országba, a szerződéskötés új időpontja pedig ősz vége. Ezzel a kommunikációs húzással a kormány újra nyert egy hónapot, hogy játszhassa a török-modell speciális hazai változatát.
Jól látszik tehát, hogy a tárgyalások még hosszan elhúzódnak. Ebben véleményünk szerint tulajdonképpen mind a két fél érdekelt lehet, mind a magyar kormány, mind pedig a delegációban helyet foglaló Európai Bizottság és Európai Központi Bank. Kezdjük az előbbivel. A magyar kormánynak a fentebb leírt okokból érdeke fűződik hozzá, hogy a tárgyalások elhúzódjanak. Az elmúlt 8 hónapban volt elég ideje rá a kormánynak, hogy felkészüljön a tárgyalások tényleges elkezdődésére, és arra is, hogy kitapasztalja, hogy mik lehetnek azok az esetleges eszközök, amik felhasználásával az időbeni elhúzódást elősegítheti. Kézenfekvő az MNB, ami már eddig is vörös posztóként funkcionált, tehát csak azért módosítgatták a róla szóló törvényt, hogy az kiverje a biztosítékot az EU-ban, ezzel elterelve a figyelmet másról, és húzva az időt (hiszen 2013-tól közvetlenül Orbán Viktor nevezheti ki az új jegybank elnököt.) Az MNB-re is kiterjesztett tranzakciós illeték miatt a jegybank újra a tárgyalás elhúzódását elősegítő, vitás pontok közé került, aminek megoldása előfeltétele a hitel megállapodásnak, tehát újabb hónapokkal tolódhat miatta a szerződés.
További vitás pontok még a jövő évi költségvetés alapjául szolgáló, a kormány által az EU-nál kedvezőbben meghúzott makro pályák, melyek a kormány által alapul vett kedvezőbb volta, véleményünk szerint, abból következik, hogy a kormány számít a tárgyalások elhúzódásának, hazánk számára, pozitív piaci hatásaival. Ezek nem feltétlenül csak a megállapodástól, hanem a megbeszélések puszta tényétől vagy esetleges részeredmények nyilvánosságra hozatalától is meglesznek (hiszen a piacok érzékenyen reagálnak minden ilyen hírre.) Mivel a delegációt alkotó szervek számára a makro pályák kérdése fontos, ez vitára ad okot, ami időbe telik, ezért a magyar kormány malmára hajtja a vizet.
Másik kategóriába tartozik, a kritizált dolgok közül, az adópolitika kritikája, illetve a közszférában dolgozók számának csökkentésére irányuló javaslat. Ezekben az ügyekben a kormány nem fog engedni, hiszen hosszú távú célkitűzéseinek alapja az egykulcsos szja és a fogyasztás alapú adóztatás, a kiterjedt, lojális közszféra pedig a Fidesz politikában maradásának hosszú távú záloga (nem véletlenül hozták létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet.)
Mindezek mellett érdekes lehet az állami közlekedési társaságok, azon belül is elsősorban a MÁV ésszerűsítésének javaslata. Ez a kormány érdeke is, hiszen rengeteg forrást visz el az ésszerűtlenül, és gazdaságtalanul működő vasúttársaság, az ebben való tanácsadás, ráadásul ingyenesen, tiszta nyereség lehet. Nem csak azért, mert egy a kormány számára is égető problémát igyekszik megoldani, hanem azért is, mert az ebben való megegyezés nagyon jól lekommunikálható (enged a kormány, célja tényleg a megállapodás mielőbb, stb.), és egy részeredményként nagy hatással lehet a piaci szereplők kedvére is.
Mindezeket látva meglepő lehet, hogy bizonyos szempontból nézve az EB-EKB párosnak is érdeke lehet az időhúzás. Az euro övezeti válság miatt jelenleg kevés idejük van a magyar kérdéssel foglalkozni (nem véletlenül éppen most kezdte el a kormány a tárgyalásokat), holott érezhető, hogy szeretnének nagyobb erőbedobással figyelni az ügyre. Ennek oka az, hogy Magyarország külön utas megoldásai példaértékűek lehetnek más közép-európai országoknak is, ez pedig veszélyezteti az Unió egységét, és befolyását. Éppen emiatt nem szeretne felületesen foglalkozni az üggyel az EB, ám mivel jelenleg kevés erőforrása van arra, hogy akarata szerint megmutathassa az erőviszonyokat, az időhúzás kapóra jön neki is, hogy később terveinek megfelelően alakíthassa a tárgyalást. Ez azonban lehet, hogy már a választások utánra esik, így a kormányzó pártok a kampányban jól le tudják majd kommunikálni az addig történő eseményeket.
