2012 őszén a politikai erőtér mozgásba lendült, elsősorban azért, mert a választási regisztráció intézményének bevezetése miatt, a korábbi ciklusoktól eltérő módon, a kampány gyakorlatilag már most, de 2013-tól biztosan megkezdődik. A kormánypártok nyár eleje óta tartó kommunikációs stratégiája egy új, eredményekben gazdag 2013-as évet készít elő, mely egyértelműen a választók a kormányhoz való viszonyulásának kedvező irányú befolyásolását tűzte ki célul. A baloldali ellenzéki pártok az együtt, vagy külön problematikájában őrlődnek, mely kérdésnek a parlamenten kívüli ellenzék is részese, ám ahhoz, hogy a választáson eredményes lehessen a baloldal, 2013-ra ennek már eldöntött kérdésnek kell lennie. A Jobbik látszólag tétlen attitűdje egyrészt jól körülhatárolható bázisának, másrészt belső megosztottságának köszönhető.
A politikai erőtér mozgolódni kezdett 2012 nyarának végétől, mégpedig azért, mert a kampány már idén ősszel elkezdődött. Ennek két oka van. Az egyik az előzetes regisztráció intézményének bevezetése, a másik az új választási rendszer. Kezdjük az előbbivel. Mivel a regisztráció lényege az, hogy csak a regisztrált állampolgárok voksolhatnak a választáson, és a törvény értelmében a regisztráció a választást két héttel megelőzően lezárul, ezért gyanítható, hogy azoknak az embereknek, akiknek lehetőségük lesz szavazni már fix elképzelésük is lesz arról, hogy kit fognak támogatni. Ez azt eredményezi, hogy a választás előtti intenzív kampányra már nincs szükség, a regisztrációra való lehetőség ideje alatt, azonban megnő a pártok aktivitása. Ez a törzsszavazói bázissal rendelkező nagy pártoknak kedvez, ám a bizonytalanokra támaszkodó pártoknak erőteljesen mozgósítania kell, hiszen a probléma éle elveszik addigra, mikorra ténylegesen a regisztrációra kerül a sor, így a lustaság, főleg a definiált pártszimpátiával nem rendelkezők esetében, győzni fog a dacossággal szemben. Különösen nehéz dolga lesz a frissen megalakult Együtt 2014 mozgalomnak, hiszen nehezen kampányolhat, a támogatói szemében a kormánnyal való kollaborációként megjelenő, regisztrációban való részvétel mellett.
A másik tényező, ami miatt felbolydult a politikai erőtér nem más, mint az új választási rendszer. Mivel ez egy egyéni túlsúlyú, a győztest kiemelő rendszer, melyben a korábban főleg listás mandátumokat megcélzó kispártok külön-külön nagyon gyengén szerepelnének, így a baloldali ellenzék elkezdett az összefogás lehetőségeiről gondolkozni. Ennek lezajlása azonban, ahogyan a későbbiekben majd látni fogjuk, már a kezdet kezdetén sem zajlik zökkenőmentesen.
A kormánypártok is elkezdtek felkészülni a 2014-es választásokra. A nyáron útjára indított, és az óta is folyamatban lévő kommunikációs stratégiájuk mellé 2013-tól, minden valószínűség szerint, érkezni fog egy népszerűség javító stratégia, mely eredmények tucatjait igyekszik majd felsorakoztatni. Mivel 2013 az utolsó teljes év a 3 féle választást is tartogató 2014 előtt, így érthető, hogy folyamatos eredmények kellenek ahhoz, hogy, a viszonylag rövidnek mondható, választói politikai emlékezet több pozitívumra emlékezzen, mint negatívumra. Emiatt van az, hogy az idei év viszonylag szerény mennyiségű átadást, és látványos eredményt hozott, hiszen mindent visszatart a kormány, hogy 2013-ban ne telhessen el hónap „szalagátvágás” nélkül. Ezen a ponton szembe megy egymással a gazdasági és a politikai racionalitás.
Bár véleményünk szerint a kormány célja továbbra is az IMF-el való megállapodás, annak már nagyon kicsi a valószínűsége, hogy erre még az idén sor kerülhet. Ez azonban kapóra jön a kormánynak, hiszen, egy sikeres elővigyázatossági hitelkeretről szóló megállapodás nagyot emelhet a kormány népszerűségén, demonstrálva annak erejét, és nemzetvédő szerepét. Emiatt van értelme az újsághirdetésekben is megjelent nagy IMF ellenes kampánynak, mely előre deklarálja azokat az üzeneteket, melyeket a tárgyalás megkötése után jól le lehet majd kommunikálni (pl.: hogy megígértük, és tényleg nem is hagytuk, hogy nyugdíjcsökkentést kérjenek.) Jól látszik tehát, hogy ez valójában nem az IMF ellen szól, hanem alátámasztást kínál a kormány későbbi kommunikációjához, és közvetve a kampányhoz. Az idei évben tehát a kormány az EU-ra koncentrál, egyrészt, hogy kikerüljön az ország a túlzott deficit eljárás alól, másrészt, hogy megtörje az IMF tárgyalásokon mutatott ellenállását, vagy legalább közömbösítse azt. Ezt még az idén, vagy a jövő év elején abszolválni kell, hiszen az IMF könnyen beadja a derekát, ha az EU már rábólintott a szerződésre. Addig is tehát informális egyeztetések tartanak, és a megszorító csomagokkal az EU igényeinek kielégítése, hogy ne legyen zsarolási potenciálja, és alábbhagyjon a Magyarországgal szembeni EU-s rosszallás.
A baloldali ellenzéki pártoknak is el kell tehát kezdeniük a kampányt, és legelőször is eldönteni a kérdést, hogy kik indulnak együtt, és kik külön. Ha ez 2013-ra még nem eldöntött tény, akkor már túl késő lesz ahhoz, hogy sikeres kampányt folytathassanak. Ehhez el kell, hogy dőljön véglegesen, hogy mely szervezeteket tömöríti majd, a jelen pillanatban az összefogást megjelenítő, Együtt 2014 mozgalom, illetve a hatékonyabb együttműködéshez egy minimál program elfogadása is indokolt lehet, amelyből a választók megtudhatják, hogy miért együtt, és miért nem külön indulnak az adott pártok. A programnak nyilvánvalóan érdemi politikai szerepe nincs, de valamivel kampányolni kell, és azon kívül, hogy az Orbán-kormánynak mennie kell, valamit válaszolni kell arra is, hogy mi legyen az után. Az persze nem vita tárgya, hogy a 2014-es választások fő kérdése nem más lesz, mint hogy maradjon, vagy menjen az Orbán-kormány. Mivel ez két táborra osztja a választókat, egy pártnak vagy az egyik, vagy a másik oldalon kell helyet foglalnia, és az is nyilvánvaló, hogy aki nem foglalkozik a kérdéssel, az szükségszerűen súlytalanná válik a választók szemében.
Lényegében ez az LMP dilemmája. Öndefiníciója miatt nem szövetkezhet egy esetlegesen MSZP részvételű (Bajnai Gordont is ideértve) összefogással, ugyanakkor az Orbán rendszert is támadnia kell, egyrészt ellenzéki pozíciója miatt, másrészt, hogy megfeleljen a szavazóinak. Ha külön indul az LMP, akkor az összefogás résztvevői támadni fogják majd, hogy bontja az összefogást, és ezzel rontja az esélyeket a kormány leváltására. Ugyanakkor, ha az Együtt 2014 lesz az összefogás szimbóluma, és abban az MSZP is részt vesz valamilyen módon, úgy sokan azok közül, akik a Milla megmozdulásain részt vesznek, és az MSZP-t ugyanúgy elutasítják, mint a Fideszt, hitelesebbnek láthatják majd az LMP-t, amivel a kis párt növelhetné bázisát. Annak azonban, hogy adott körzetekbe csoportosuljanak az ilyen szimpatizánsok, kicsi az esélye, így az új választási rendszer miatt, ez nem járna jellemző előnnyel az LMP számára. Annál inkább a Fidesznek, aki az így megosztott ellenzék miatt nem fogja támadni az LMP-t, sőt a háttérből igyekszik is majd valószínűleg elősegíteni annak önálló indulását. A dilemma tehát nagy. A különindulás biztosan jár mandátumokra nem feltétlenül váltható erkölcsi győzelemmel, ami a későbbiekben nagyobb esélyt biztosít az LMP számára, ám az együtt indulás a győzelem reményével is kecsegtet. Igaz, ha mégsem nyerne az összefogás, akkor az LMP teljesen elhasználódna a részvétel miatt, de legalábbis autonómiája csorbulna.
De milyen is ez az összefogás valójában? Most 2012 őszén úgy tűnik, hogy az Együtt 2014 megalapítása az első lépés a baloldali olajfa koalíció kialakítása felé. Bár nem egészen biztos, hogy a többi résztvevő, (pl.: Milla, Szolidaritás) is így gondolja, de véleményünk szerint Bajnai Gordon felfogásában az Együtt 2014 egy, az elhasználódott MSZP-t eltakaró/letakaró új imidzset jelent. Tulajdonképpen ez egy stratégia, mely segít az MSZP-ből kiábrándult korábbi szavazóknak visszatérni a szocialistákhoz komolyabb kognitív disszonancia nélkül. A kérdés ezzel kapcsolatban azonban az, hogy Mesterházy Attila mit szól ehhez, hiszen a párt átszervezése, és saját hatalmának megszilárdítása nem afelé mutat, hogy egy ilyen trükkel szeretne visszatérni a hatalomba. Ő inkább a régi arcok háttérbeszorításával, és újak előretolásával (élükön saját magával) képzeli el a hitelesség visszaállítását, ám véleményem szerint a logó lecserélése nélkül. Egyfajta „ez az MSZP, már nem az az MSZP, módon.” Mindazonáltal a párt meglehetős inaktivitása nem arra mutat, hogy ez a folyamat már kellőképp előrehaladott és sikeres lenne, és mivel teljesen még nem sikerült a pártelnöknek megszilárdítania hatalmát, könnyen lehet, hogy a párt többsége mégis inkább a Bajnai féle megoldás mellett dönt, ami egyben magában foglalná Mesterházy ellehetetlenítését is. Ezért érthető, hogy az érintett igyekszik minél inkább kimaradni az összefogásból, ez is nehezíti az Együtt 2014 dolgát.
Emellett számos egyéb tényező is megnehezíti. Ezek közül az első az, hogy a Milla nem egy párt, így az emberek nem az egyesülethez, hanem inkább annak rendezvényeihez hűek. Ez azt is eredményezi, hogy pl.: az október 23-án résztvevő tömeg tagjairól nem állítható biztosan, hogy támogatnák az Együtt 2014-et a következő választásokon, ahogy az sem, hogy akik nem voltak ott, azok nem fogják. Ennek egyik oka az, hogy az ernyőszervezet csak pár napja alakult, így még semmilyen felmérésben, közvélemény kutatásban nem jelent meg, és az embereknek sincs még feltétlenül mindenhol tudomása róla. Erről idővel többet fogunk tudni. A másik ok, hogy például a Milla rendezvényeit a résztvevők sokan inkább egy fórumnak tekintik, ahol hangot adhatnak a kormánnyal szembeni ellenérzéseiknek, mint egy párt bölcsőjének, amelyre szavaznának majd.
Egy másik tényező is van, ami nehezíti a zászlóbontást, mégpedig egy triviális dolog. Elképzelhető ugyanis az is, hogy a pártok és szervezetek képtelenek lesznek egyesülni, és végül mindenki külön indul. Emellett szólhat az, hogy Bajnai nem karizmatikus, integráló személyiség, illetve a baloldalon helyet foglaló pártok egymáshoz való hideg viszonyai (pl.: LMP – MSZP – DK) is. Az azonban biztosnak látszik, hogy ha ez a forgatókönyv érvényesül, az a Fidesz, ha nem is biztosan nagyarányú, de valószínű győzelméhez vezetne.
Az erőtér harmadik tényezője a Jobbik, melynek látszólag tétlen attitűdje a jól körülhatárolható, és állandó támogatói bázisára, illetve a párt belső harcaira vezethető vissza. Az előbbivel kezdve jól látszik, hogy a Jobbiknak nincs ellenfele a szélső jobb oldalon, így csupán szimpatizánsai lelkesedését, és fanatizmusát kell fenntartania, ezért nincs miért nagyon hangosnak lennie. Ehhez részben az is hozzájárul, hogy a Jobbiknak nagyon kevés teret juttatnak – tudatosan – a hagyományos médiában. Mivel a Jobbik politikájának egy része a Fidesz számára is prioritás, így a Jobbik rákényszerül, érdekes módon egyedüliként, a szakpolitikai kérdésekkel való kampányolásra (pl.: földkérdés.) A 2014-es választás fő kérdése, hogy marad, vagy megy az Orbán kormány, a Jobbik számára nem kiemelten lényeges. Mivel a győzelemre szélsőséges volta miatt gyakorlatilag nincs esélye, jelentős tábora miatt pedig vélhetően bejut a parlamentbe, nincs szüksége rá, hogy ideje korán elkezdjen kampányolni.
A másik ok, amiért tétlennek látszik a Jobbik az, hogy az utóbbi időben komoly belharcokon esett át. Mivel a párt nem egységes belülről, illetve a pártszervezet felépítése sem stabil, igyekeznek marginálisabb problémákkal foglalkozni, amiben egyetértés van, hogy a párt gyengesége ne riassza el szavazóikat.
